Nagyvilág

Halálosan megfenyegettek egy genovai érseket

Fenyegető küldeményként pisztolylőszert kapott a melegszervezetek elleni kemény fellépéseiről ismert genovai érsek - közölte a vatikáni rádió.

A rádióhír szerint a borítékban – amely még pénteken érkezett meg Angelo Bagnasco érsek hivatalába – volt egy fotó is a főpapról, rajta egy horogkereszt alakú kivágással.

A érseket, akit nemrég, március elején a befolyásos Olasz Püspöki Konferencia (CEI) elnökévé nevezett ki a pápa, néhány hete testőrök kísérik, miután neki címzett fenyegető falfirkák jelentek meg több genovai ház falán. Az olasz rendőrség most védőőrizetet is adott a főpap mellé.

Az olaszországi püspökök a Vatikán támogatásával kampányt folytatnak az ellen a tervezett olasz törvény ellen, amely kibővítené az élettársi kapcsolatban élők jogait, beleértve az azonos nemű párokét is, de nem ismerné el a melegházasságot.

A 64 éves Bagnascót 1966-ban szentelték pappá. 1998-ban II. János Pál pápa Pesaro püspökének nevezte ki, a város két év múlva főegyházmegyei rangot kapott. 2003 és 2006 szeptembere között tábori püspökként szolgált, ezt követően lett Genova érseke, majd márciusban a CEI elnöke. Az olasz egyház fejét közvetlenül a pápa jelöli ki, más országokban a püspökök választják meg egyházfőjüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik