Nagyvilág

Folytatódnak a tárgyalások a rakétapajzsról

A Csehországba telepíteni tervezett radarállomásról tárgyalt szerdán telefonon George Bush amerikai elnök és Václav Klaus cseh államfő. Az amerikai védelmi miniszter pedig megerősítette Berlinben, hogy az Oroszországgal való tárgyalások is folytatódnak.

A két elnök kétoldalú és regionális kérdések megvitatása mellett szót ejtett a Kelet-Európába tervezett amerikai rakétaelhárító-rendszerről is, amelynek részeként Washington korszerű radarállomást létesítene a Prágától mintegy 60 kilométerre délnyugatra fekvő Jince község melletti Brdy katonai kiképzőkörzetben. Václav Klaus csütörtökön négynapos hivatalos látogatást kezd Oroszországban, amely kezdettől tiltakozik a rakétapajzs kelet-európai telepítése ellen.

A hivatalos cseh–amerikai tárgyalások május 10-én kezdődnek a radarállomás tervezett telepítéséről. Június elején Bush elnök Prágába látogat, tárgyalásainak középpontjában szintén ez az ügy fog állni.

Robert Gates, a Pentagon vezetője hangoztatta, hogy Washington a moszkvai aggodalmak eloszlatása céljából mind politikai, mind szakértői szinten párbeszédet javasol. Ennek kapcsán utalt arra, hogy orosz szakértők megtekinthetnék az alaszkai elfogó rakétákat, illetve a kaliforniai radarrendszereket, amelyekhez hasonlókat telepítene Washington Lengyelországba, illetve Csehországba 2011-ig.

Gates megerősítette azt is, hogy a telepítésre az Egyesült Államok szerint a növekvő iráni fenyegetés miatt van szükség, s az nem Oroszország ellen irányul. Ezzel összefüggésben az amerikai tárgyalási javaslatot egyértelműnek nevezte, s reményét fejezte ki, hogy a moszkvai vezetés értékelni fogja az Egyesült Államok megegyezési készségét.

Közvetlenül Gates berlini látogatása előtt a szociáldemokrata Frank-Walter Steinmeier által vezetett külügyminisztérium nyilatkozatban utalt arra, hogy a tervezett rakétatelepítés számos kérdést vet fel, s hátráltatja a leszerelést. Az állásfoglalás utalt arra is, hogy a NATO-tagállamok körében – a korábbi értesülések ellenére – nincs egyetértés a telepítésre vonatkozóan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik