Nagyvilág

Eltemették Jelcint

Örök nyugalomra helyezték Borisz Jelcint a moszkvai Novogyevicsi temetőben. II Alekszij kiemelte: 100 éve először búcsúznak templomban orosz államfőtől. Hazánkat Medgyessy Péter képviselte.

Az Oroszország első elnökének koporsóját szállító gyászkonvoj Moszkva belvárosán át hajtott a Megváltó Krisztus-székesegyházból a Novogyevicsi-kolostor melletti temetőig, ahol Jelcint gyászistentiszteleten búcsúztatták.


Jelcin gyászruhás özvegyét, két lányát és családtagjait közrefogva, orosz ortodox főpapok, Vlagyimir Putyin elnök, valamint külföldi méltóságok haladtak a gyászmenet élén, amely a koporsót ágyútalpon húzó páncélost a temető bejáratáig kísérte. Onnan a díszőrség katonái vállon vitték tovább a koporsót a fősétányon, ahol már csak a hozzátartozók, valamint a Jelcint közelebbről ismerő orosz és külföldi politikusok követték, orosz zászlókat tartó díszsorfal között.



Eltemették Jelcint 1

Putyin részvétet nyilvánít Jelcin özvegyének (fotó: MTI)


A sírhely előtt a koporsót a katonák egy kocsira helyezték, majd az elhunyt elnök arcát újra kitakarták, s két lánya és özvegye végső búcsút vett tőle. Ezután három metropolita és más főpapok mondták el a végső imákat. Végül a koporsót fedéllel lezárták, s a sírgödörbe helyezték, és gyászlövések után elhangzott az orosz himnusz.

„Hazánk, Oroszország teljes értékű életet él, visszatér ősi hagyományaihoz. Erről tanúskodik, hogy több mint száz esztendeje először templomban búcsúzunk az államfőtől” – fogalmazott II. Alekszij pátriárka. Az orosz ortodox egyházfő üzenetét, a szent szinódus legidősebb tagja, Juvenalij metropolita olvasta fel szerdán a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban, a temetés előtti gyászszertartáson. A pátriárka szavait Putyin és az orosz vezetők gyertyával a kezükben hallgatták végig.

Előzőleg az orosz kormány és parlament vezetői, majd Vlagyimir Putyin elnök és felesége, valamint külföldi hivatalban lévő és korábbi állam- és kormányfők fejezték ki részvétüket Borisz Jelcin özvegyének és családtagjainak a katedrálisban, ahol Oroszország első elnökét felravatalozták. Magyarországot Medgyessy Péter volt miniszterelnök, az Egyesült Államokat két volt elnök, Bill Clinton és idősebb George Bush képviselte.

„Ő az 1980-as és 1990-évek fordulóján történelmi fordulat tanúja és résztvevője volt Oroszország életében. Ebben az időben a nép szabad élet iránti vágya egyre erősebben nyilatkozott meg. Borisz Nyikolajevics megérezte ezt az akaratot, és segített a megvalósulásában. Erős egyéniségével ő vállalta a felelősséget Oroszország sorsáért a radikális változások nehéz időszakában, és jó szándékkal viseltetett az ortodox egyház iránt” – üzente a pátriárka, aki szerint a történelem valamikor elfogulatlan értékelést ad majd az elhunytról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik