Nagyvilág

Václav Klaushoz ragaszkodnak a csehek

Václav Klaus jelenlegi államfőt szeretné látni újabb öt évre a köztársasági elnöki bársonyszékben a csehek többsége - derült ki egy országos közvélemény-kutatásból, melynek eredményét kedden hozták nyilvánosságra.

A prágai STEM közvélemény-kutató intézet által megkérdezettek 58 százaléka válaszolta azt, hogy támogatja Václav Klaus újraválasztását a jövő év elején, amikor lejár a jelenlegi államfő öt éves mandátuma. Az emberek 42 százaléka pedig más véleményen van és nem támogatja Klaus újraválasztását.


A megkérdezettek 60 százalékának az a véleménye, hogy Klausnak a jövő év elején esedékes elnökválasztáson nem lesz egyenrangú ellenfele. A STEM felmérése szerint Klaust a polgári demokratákon kívül a szociáldemokraták fele, s a kommunisták egyharmada is támogatja.


A cseh köztársasági elnököt azonban a parlament két háza választja meg közös ülésen és titkos szavazással. Ebből kifolyólag az eredmény alapvetően a mindenkori parlamenti erőviszonyok és a kulisszák mögötti megegyezések eredménye.

Václav Klaus február végén jelezte, hogy a jövő év elején újra indul az elnöki bársonyszékért. Pártja, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt márciusban hivatalosan bejelentette, hogy támogatni fogja alapítóját és máig is tiszteletbeli elnökét.
A Cseh Szociáldemokrata Párt márciusi kongresszusa viszont úgy döntött, hogy az ellenzéki párt nem fogja támogatni Klaus újraválasztását. A szociáldemokraták kezdeményezését a Zöldek Pártja is támogatja. A kereszténydemokrata párt és a kommunista párt egyelőre nem foglalt állást a kérdésben. Mindkét párt jelezte, hogy saját jelöltet kíván indítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik