Nagyvilág

A felmelegedés a biztonságpolitika középpontjában

A klímaváltozás sokkal nagyobb biztonsági kockázatot jelent a világra bármely háborús konfliktusnál – fogalmazott a brit külügyminiszter.

Egyetlen országnak sincs jogalapja arra, hogy a klímaváltozással szembeni tétlenségét azzal az ürüggyel mentegesse, hogy az gazdasági versenyképességének okozna károkat – szögezte le Margaret Beckett a BritishAmerican Business Inc. társaság előtt tartott előadásában. A brit külügy vezetője kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának a globális felmelegedésről első ízben tartandó ülésén elnököl.

Az emberiség rendelkezésére álló erőforrások már jelenleg is túlfeszítettek, óriási és egyre növekvő nyomás alatt vannak, és a meglévő feszültségeket a bizonytalan klíma még tovább növelheti – figyelmeztetett Beckett. Az Egyesült Államok fegyveres erőinek tucatnyi köztiszteletben álló nyugalmazott admirálisa és tábornoka egy közelmúltban készült jelentésben szintén arra a megállapítása jutott, hogy a globális felmelegedés komoly fenyegetést jelent Amerika biztonságára.

A Bush-kormányzat az amerikai gazdaság stabilitására hivatkozva mindeddig nem volt hajlandó ratifikálni az 1997-ben aláírt kiotói jegyzőkönyvet, amely felszólított 35 ipari országot arra, hogy 2012-ig csökkentse az 1990-es szint alá az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátási mennyiségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik