Nagyvilág

Az izraeliek majdnem lelőttek egy amerikai utasszállítót

Az izraeli légierő kis híján elfogott és lelőtt egy amerikai civil utasszállító gépet, amely nem lépett kapcsolatba az izraeli földi irányítókkal és nem teljesítette az ország légteréhez közeledve a nemzetközi előírásokat.

Az izraeli sajtó csütörtöki beszámolói szerint szerdán két izraeli F-15 és két F-16 típusú vadászgép vette üldözőbe a Continental Airlines amerikai légitársaság Newarkból indult, 251 utast szállító járatot, amely már nyolc kilométer mélyen behatolt az izraeli légtérbe, miután a pilóta nem tudott kapcsolatba lépni a tel-avivi Ben Gurion repülőtérrel.

Mint az izraeli légierő egyik magas rangú tisztje a The Jerusalem Postnak elmondta, teljes riadókészültséget rendeltek el azután, hogy a Boeing 777 típusú gép pilótája Izraeltől 325 kilométerre még kapcsolatba lépett a Ben Gurion repülőtérrel, majd a kapcsolat megszakadt. Amikor a gép már 68 kilométerre – öt percnyi repülési időre Tel-Avivtól – megközelítette Izraelt, a vadászgépek parancsot kaptak, hogy ellenőrizzék a gépet, mert attól tartottak, hogy terroristák kerítették hatalmukba.


A gép, mint a Continental Airlines közleményéből kiderül, végül sértetlenül leszállt Tel-Avivban, miután a kommunikációs zavar elmúlt, és az izraeli harci gépek célállomására kísérték az amerikai járatot. A Háárec című izraeli lap úgy tudja, hogy a leszállás után a pilótát kihallgatták.


Az amerikai légitársaság és az izraeli közlekedési minisztérium egyaránt vizsgálatot indított az incidens körülményeinek kivizsgálására.


Az idézett tiszt szerint még soha nem állt ilyen közel az izraeli légierő, hogy elfogjon egy civil gépet. A The Jerusalem Post azonban emlékeztet arra, hogy 1973 februárjában lelőttek egy líbiai gépet a Sinai-félsziget felett, miután a gép nem vette fel a kapcsolatot a földi irányítókkal. Az akcióban a fedélzeten tartózkodó 113 személy közül 108-an életüket vesztették és az eset nagy port vert fel annak idején a nemzetközi közvéleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik