Nagyvilág

Miniszteri konferencia Irakról

Miniszteri konferenciát rendeznek Irakról a szomszédos országok, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjainak és a legfejlettebb ipari országok (G8) képviselőinek részvételével május 3-4-én az egyiptomi Sarm-es-Sejkben.

Az iraki külügyminiszter két nappal korábban már közölte, hogy a tanácskozásra május első felében kerül sor, valószínűleg Irakon kívül. A napirendről még folynak a tárgyalások – tette hozzá Hosjar Zebari, aki szerint különös hangsúlyt fektetnek a biztonsági, a menekültügyi, az olaj- és energiaügyi együttműködéssel foglalkozó munkacsoportok létrehozására. Ugyanakkor máris bejelentette, hogy Sarm-es-Sejkkel egy időben ugyancsak Egyiptomban tartanak egy másik nemzetközi konferenciát Irak ötéves újjáépítési tervéről.

Kezdetben Isztambulba tervezték a találkozót, áprilisra. A külügyminiszter elmondta, hogy az iraki kormány végül Egyiptomot választotta, de nem zárta ki, hogy a későbbiek során tartanak egy másik tanácskozást Törökországban. Núri al-Máliki iraki kormányfő Bagdadba hívta volna a minisztereket, de iraki illetékesek szerint több ország aggodalmának adott hangot a főváros biztonsági helyzete miatt.

Zebari utalt arra is, hogy a sarm-es-sejki konferencia, a március 10-i bagdadi nemzetközi konferenciához hasonlóan, alkalmat adhat majd újabb kétoldalú találkozókra egymással szembenálló felek között. Márciusban ugyanis már sikerült egy asztalhoz ültetni az Egyesült Államok, Szíria és Irán képviselőit. „A bagdadi konferencia a kiinduló pont volt és kísérlet a jég megtörésére” – mondta a külügyminiszter. A bagdadi találkozón részt vevő 17 országot többnyire nagykövetek képviselték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik