Nagyvilág

Hazaérkeztek a brit katonák Iránból

Csaknem kétheti fogság után, csütörtökön hazaérkezett Nagy-Britanniába az a tizenöt brit tengerészgyalogos és haditengerész, akiket az iráni forradalmi gárda haditengerészete ejtett foglyul a Perzsa-öbölben március végén.

A brit kormányfő ez alkalomból adott, az aznap Bászrában elesett négy brit katona emlékének is adózó londoni nyilatkozatában az „iraki terrorizmust támogató iráni kormányzati elemekről” beszélt.

A katonák, akiknek szabadon engedését általános meglepetésre Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök jelentette be előző napi sajtóértekezletén, a British Airways menetrendszerű teheráni járatán érkeztek délután a londoni Heathrow repülőtérre. Itt a királyi haditengerészet két Sea King helikopterébe szálltak át, amelyek egységük délnyugat-angliai támaszpontjára szállították őket; itt vártak rájuk családtagjaik is.


Tony Blair brit miniszterelnök a katonák hazaérkezésével egy időben, a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt adott sajtónyilatkozatában először a Bászra környékén, pokolgépes merényletben aznap meghalt négy brit katonáról szólt. Kijelentette: jóllehet egyelőre túl korai annak megítélése, hogy e merényletet olyanok követték-e el, akiket az iráni rezsimből támogat valaki, az összképből azonban az derül ki, hogy “az iráni rezsimen belül legalábbis egyes elemek” támogatják, pénzelik és fegyverrel látják el az iraki terrorizmust.



Hazaérkeztek a brit katonák Iránból 1

Az elengedett brit katonák a londoni Heathrow repülõtéren (fotó: MTI/EPA)


A kormányfő szerint a brit katonák elfogása után London “két nyomtávon haladó” stratégiát követett: egyrészt nyílt volt a kétoldalú párbeszédre Iránnal, másrészt nemzetközi támogatást és nyomásgyakorlást mozgósított az ENSZ-ben és az EU-ban, valamint az Egyesült Államok és más szövetségesek körében.


Blair szerint “igencsak naiv”, aki azt gondolja, hogy a brit katonákat szabadon engedték volna e két stratégiai elem jelenléte nélkül is. Hozzátette: a katonák szabadulása érdekében London nem kötött semmilyen alkut vagy “mellékmegállapodást” Iránnal


Teherán beismerést és bocsánatkérést várt Londontól a tengerészek szabadon bocsátása fejében, végül azonban elállt ettől a követeléstől. Döntését végül Mohamed prófáta születésnapja és húsvét ünnepe alkalmából hozta meg, a „brit népnek szánt ajándékként”.

Irán azzal az indokkal fogta el a Perzsa-öbölben a brit királyi haditengerészet Cornwall nevű fregattjához tartozó járőregységet, hogy az – ellenőrzési tevékenység közben – iráni vizekre hatolt be. A brit hadvezetés és a kormány következetesen kitartott azon álláspontja mellett, hogy a járőregység végig iraki tengeri területen volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik