Nagyvilág

Tízezrek menekülnek Szomália fővárosából

Mintegy 47 ezer civil személy menekült el az elmúlt tíz nap folyamán Mogadishuból, ahol a szomáliai hadsereg alakulatai etióp katonák támogatásával ádáz harcokat vívtak az iszlamista felkelők ellen – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

A szomáliai fővárosban hétfőn már hallgattak a fegyverek, s az emberek is az utcákra merészkedtek. Az UNHCR adatai szerint februárban és márciusban összesen 96 ezren menekültek el a szomáliai fővárosból.

A szomáliai és az etióp erők múlt csütörtökön indítottak nagyszabású offenzívát a lázadók ellen, és az elmúlt négy napban voltak különösen intenzívek a harcok.

Helybeliek beszámolói szerint több száz civil veszthette életét az összecsapásokban. Egyelőre nem tudni, pontosan hányan haltak meg, és Mogadishu utcáin oszlásnak indult tetemek hevernek még mindig, jelezve, hogy a fővárosban a Nemzetközi Vöröskereszt számításai szerint az elmúlt 15 év legvéresebb harcai zajlottak.

A legfőbb lázadó erő, a Hawije klán vezetői elmondták, hogy vasárnap tűzszüneti egyezményt kötöttek a szomáliai kormányhadsereget támogató etióp erőkkel, és hétfőn gyakorlatilag már nyugalom volt. Mindössze egy robbanás döreje, majd szórványos géppisztoly-lövöldözés hangja hallatszott Mogadishu déli része felől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik