Nagyvilág

Csáky Pál is indul az MKP elnökségéért

Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a március 31-én esedékes tisztújító közgyűlésen az eddigi egyetlen jelölttel, Bugár Bélával szemben megpályázza a szlovákiai magyar párt elnöki posztját.

Csáky tíz napja még határozottan tagadta, hogy ilyen szándéka lenne, s beismerte, hogy elképzelése szerint inkább az Európai Parlament képviselőjeként tervezi politikusi pályájának további szakaszát. Miután azonban Csákyt a párt érsekújvári és a lévai járási közgyűlése is jelölte, a politikus úgy döntött, hogy él a tisztújító közgyűlés kínálta alkalommal. Indoklása szerint az elhatározását az is erősíti, hogy a párt számos tagjától bíztatást kapott.

Bugár Béla a kezdetektől áll az MKP élén, azóta, hogy 1998-ban az addig működő három szlovákiai magyar politikai erő – Vladimír Meciar hatalmának megdöntése érdekében – egyesült, és az akkori szlovák ellenzéki pártokkal összefogva próbált választásokat nyerni Meciar ellenében. Ez sikerült, s a magyar párt 1998-tól 2006-ig, két cikluson át kormányzati pozícióban politizált, majd a tavalyi választások nyomán a kormányt alakító Robert Fico az MKP-t mégsem találta alkalmas partnernek a kormányzásra.


Stílusváltást szorgalmaz

Elemzők szerint az MKP azóta sem találta meg igazi ellenzéki szerepét, nem alakította ki ellenzéki programját. Keddi sajtótájékoztatóján Csáky jelezte: a tisztújító közgyűlés küldötteit 15 pontból álló programtervezetével, a pártvezetési stílus megváltoztatásának ígéretével, az MKP átláthatóbb működését célzó elképzeléseivel, a szakszerűbb politizálás igényével akarja meggyőzni, de azt is megfogalmazza, miért fontos a párton belüli fiatalítás és az, hogy a döntéshozatal folyamataiba a régiókat az eddiginél sokkal intenzívebben szükséges bevonni.

Csáky ugyanakkor hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy a Bugár Bélával szembeni megmérettetés szándékát személyes okok indokolnák.


Bugár üdvözözlte Csáky indulását


Bugár Béla ítélte meg, hogy kettejük vetélkedése “teljesen normális”, csak erősítheti a pártot, egyszersmind azt bizonyítja, hogy az MKP-ban maradéktalanul érvényesül a demokrácia. Ez a tisztújító közgyűlés azonban hangsúlyát illetően az alapszabályról és a választásokról, nem pedig az elnök személyéről szól – szögezte le.


Bugár ugyanakkor bírálta is Csákyt, amiért “a párt átláthatóbb vezetését és vezetői stílusváltást” szorgalmazott. “Nem hinném, hogy ezt komolyan gondolta” – jegyezte meg, azzal érvelve, hogy Csáky a pártvezetés mindenkori tagjaként eddig is megtehette volna észrevételeit, ha olyasmit tapasztalt, amin változtatni kell. “Mivel nem tette meg, valójában most önmagát bírálta” – fejtegette.


Bugár tagadta, hogy a pártban, holmi “szárnyak” jelentkeztek volna. Ezt Bugár a párt ügyvezető alelnökével, Duray Miklóssal kapcsolatos kérdésekre válaszolva mondta. Elismerte azonban, hogy vannak ilyen-olyan csoportosulások, de – tette hozzá – nem is lenne jó, ha a pártvezetők személyét, természetét valamiféle csordaszellem szerint mindenki egységesen ítélné meg. Úgy tudni, Duray szívesebben látná Csákyt az elnöki poszton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik