Nagyvilág

Németország nem enged a terroristák zsarolásának

Németország nem hajlandó kivonni katonáit Afganisztánból - jelentette ki hétfőn Berlinben a német kancellár, válaszul azokra a fenyegetésekre, melyekben a terroristák közelmúltban többször is terrortámadásokkal fenyegették meg az országot.

Angela Merkel délelőtt Hamid Karzai afgán elnökkel találkozott, s előtte fejtette ki országa ezzel kapcsolatos álláspontját. Karzai ugyancsak arra szólította fel Németországot, hogy ne engedjen a terroristák követelésének, egyúttal az Afganisztánnak nyújtott német katonai és újjáépítési támogatás folytatását sürgette.


Ultimátumot adtak

A közelmúltban két iszlamista csoport internetes üzenetben követelte Berlintől katonáinak tíz napon belül történő kivonását. Az egyik csoport két, Irakban fogva tartott német túsz meggyilkolásával fenyegetőzött, míg a másik Németországot – továbbá Ausztriát is – terrortámadásokkal fenyegette meg.

A határidő kedden jár le, de a német kormány már előzetesen közölte, hogy nem tesz eleget a terroristák követelésének. Németország az ISAF kötelékében mintegy 3000 katonát állomásoztat az ország északi részén. A túszokkal kapcsolatban folyamatosan ülésezik a berlini külügyminisztérium válságstábja, s mindent megtesz azok kiszabadítása érdekében. A német kormány ugyanakkor elutasít minden fajta zsarolási kísérletet – jelentette ki Merkel.


Saját hadsereget kérnek


Az afgán államfő a közép-keleti ország stabilizálása érdekében nélkülözhetetlennek nevezte a NATO és ezen belül Németország katonai segítéségét, s egyidejűleg az újjáépítéshez nyújtott gazdasági támogatás növelésére szólított fel.


Vasárnap este Karzai több nemzetközi segítséget sürgetett az afgán hadsereg és rendőrség számára. “Jól képzett és jól fölszerelt hadseregre van szükségünk” – jelentette ki Berlinben az elnök, aki szerint ez a módszer végső soron olcsóbb megoldás volna a nemzetközi közösség számára, mint külföldi katonák állomásoztatása Afganisztánban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik