Úgy tűnik, az amerikai elnök Latin-Amerikát választotta az ország megtépázott presztízsének visszaállítására, a Bush-kormánynak ugyanis nem sok sikerélményben volt része számos térségben, így a Közel Keleten. Az amerikai elnök most erősíteni próbálja kapcsolatait a dél-amerikai térség jobboldali és mérsékelt baloldali vezetőivel, a kontinens ráadásul gazdasági szempontból sem elhanyagolható.
Chávez: partner és ellenség
Bush ennek megfelelően komoly tervekkel érkezett első állomására, Brazíliába, ahol a cukor alapú etanol-kitermelés bővítéséről írt alá megállapodást, ezzel gyengítve az olajkitermelésből élő „petrol-ország”, Venezuela pozícióját. Venezuela az ötödik legnagyobb olajkitermelő a világon, az etanol-termelés növelésével pedig Washington reményei szerint csökkenne a térség olajfüggősége.
A megállapodás Brazília számára is előnyös, ugyanakkor az amerikai farmereknek sem jelent komoly konkurenciát, mivel Bush gallononkénti 54 centes importvámmal jócskán megnehezítette az etanol bevitelét az Egyesült Államokba. Jóllehet Bush az etanol-megállapodása jelentős mértékben Chavez rendszere ellen irányul, nagyarányú olajkitermelése révén még mindig Venezuela az Egyesült Államok első számú gazdasági partnere Latin-Amerikában.
Washington számára azonban egyre aggasztóbb, hogy a Chávez-kormány kihasználva az olaj által biztosított gazdasági befolyását, regionálisan szervezkedik az Egyesült Államok ellen a térségben, de igen jó kapcsolatot ápol olyan országokkal, többek között Kínával, Fehéroroszországgal vagy Iránnal is, akikkel Washington nem találja meg a hangot. A két vezető közti feszült helyzetre jellemző, hogy az amerikai elnök körútjával egyidőben Chávez is látogatást tett több venezuelai befolyás alá kerül országba, ahol tiltakozásokat szervezett és nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy felemelje hangját az „amerikai császárság” hegemóniája ellen.
Drog és bevándorlás
Az elnök második úti célja Uruguay volt ahol arról próbálta meggyőzni a kormányt, hogy a szabadkereskedelmi övezethez, ne pedig a Venezuela által felkínált regionális kereskedelmi zónához csatlakozzon. Kolumbiában a kábítószer-kereskedelem, valamint a terror elleni harc került terítékre, Guatemalában szintén a drogcsempészet megfékezéséről tárgyaltak.
George Bush hétfőn este hétnapos körútjának utolsó állomására, Mexikó államba érkezett, mely a második legfontosabb partnere az Egyesült Államoknak a térségben, a két ország közti évi 36 milliárd dolláros gazdasági forgalommal. A kétoldalú kapcsolatokat beárnyékolja a szigorú amerikai bevándorlási rendszer, melynek enyhítésére a látogatás alatt Bush ígéretet tett a mexikói kormánynak. Ugyanakkor az amerikai elnök továbbra is ragaszkodik a két ország közös határszakaszán építendő 1100 kiométeres kerítéshez, melynek létrehozását Calderón korábban éles kritikával illette. A kezdeményezéstől Washington azt reméli, hogy sikerül mérsékelni a déli országból érkező illegális bevándorlók számát. Az évi 12 millió illegális bevándorló fele ugyanis Mexikóból érkezik az Egyesült Államokba.
George W. Bush és Felipe Calderón mexikói elnök (MTI)
Habár az amerikai vezető nem tett látogatást egyetlen olyan országban sem, amely venezuelai befolyás alá került, körútjának legtöbb állomásán a szakszervezetek széleskörű megmozdulásokat szerveztek ellene, a legnagyobbat éppen Brazíliában, ahol a helyiek az aláírt gazdasági egyezség és Washington háborús politikája ellen tiltakoztak.
Baloldali hullám
A megmozdulások jól mutatják, hogy az Egyesült Államok presztízse az utóbbi időben Latin-Amerikában is radikálisan csökkent, annak ellenére, hogy az USA 1823-tól patrónusa a térségnek, és folyamatosan arra törekedett, hogy kiszorítsa a régióból az európaiakat. Az elmúlt években bekövetkezett baloldali hullám következtében azonban sorra radikális szocialista kormányok kerültek hatalomra a térségben, ami jócskán megtépázta Washington befolyását. Bár az Amerika-ellenesség komoly egyesítő erőt jelent Latin-Amerikában, mégsem beszélhetünk homogén térségéről. Bolíviában, Kubában, Venezuelában radikális baloldali diktatúra, míg Argentínában, Chilében és Brazíliában mérsékeltebb kormány került hatalomra.
A baloldali fordulat oka egyértelműen a Szovjetunió eltűnése. A térségben való intenzív amerikai jelenlétet korábban Washington azzal indokolta, hogy a baloldali kormányokat a szovjetek támogatják, ez a vád a mai Oroszországot azonban már nem érheti. A baloldali populista jelszavakra való (államosítás, egyenlőség, központi ingyenes oktatás) fogékonyság a térség gazdasági helyzetéből fakad. Tény ugyanis, hogy a világon Latin-Amerikában az egyik legnagyobb a különbség a gazdagok és a szegények között, és gyakorlatilag minden negyedik ember szegénységben él. Bush most azzal az üzenettel utazott a térségbe, hogy a demokrácia intézménye kulcsfontosságú ahhoz, hogy javuljon a térség szegény millióinak helyzete.
A kormányok szegénység elleni politikájában ugyanakkor a helyiek közül sokan kételkednek, jellemzően sem Bush, sem a kardcsörtető Chávez nem túl népszerű. A The Wall Street Journal a chilei Latinobarometro cég felmérése alapján készített jelentése szerint a latin-amerikai népesség 39 százaléka mindkettejüket “negatív szereplőnek” tekinti. Ennél csak egyetlen amerikai államférfinak, Fidel Castro kubai vezetőnek kedvezőtlenebb a megítélése.
