Nagyvilág

Mégsem állította le atomprogramját Észak-Korea?

Dél-Korea nem észlelte annak jelét, hogy Észak-Korea leállítaná jongbjoni atomlétesítményét, jóllehet azt előírja a Phenjan atomfegyver-programjának leszerelésére vonatkozó hatoldalú megállapodás – közölte szerdán a dél-koreai külügyminiszter.

Szong Min Szun szöuli sajtóértekezletén hangsúlyozta: nincs arra utaló jel, hogy változás állt volna be a jongbjoni létesítmény üzemeltetésében. A Phenjantól mintegy kilencven kilométerre fekvő jongbjoni létesítményben Észak-Korea nukleáris fegyver előállításához felhasználható plutóniumot termel. Phenjan tavaly októberben bejelentette, hogy sikeres kísérleti atomrobbantást hajtott végre.

Idén februárban azonban az atomprogramja leszereléséről öt másik országgal – Kínával, az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Dél-Koreával és Japánnal – kötött megállapodásában vállalta, hogy energiaszállításokért és biztonsági garanciákért cserébe április közepéig bezárja a jongbjoni létesítményt.

Közben Phenjanban tárgyal Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, aki a NAÜ-ellenőrök visszatéréséről szeretne megállapodásra jutni Észak-Koreával, hogy életbe léphessen a hatoldalú tárgyalásokon február 13-án létrejött megállapodás és mielőbb normalizálódjanak az ENSZ szakosított szervezete és Phenjan kapcsolatai.

Baradei szerda reggel Kim Kje Gvan észak-koreai külügyminiszter-helyettessel, Phenjan nukleáris ügyekben illetékes főtárgyalójával szeretett volna megbeszélést folytatni, ám a Kyodo japán hírügynökség szerint a találkozó nem jött létre; Baradei ehelyett egy másik észak-koreai külügyminiszter-helyettessel ült tárgyalóasztalhoz. A NAÜ főigazgatója a nap folyamán várhatóan visszarepül a kínai fővárosba, ahol külföldi diplomatákat tájékoztat majd megbeszélései eredményeiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik