Nagyvilág

Kertészkedhetnek egyes guantánamói foglyok

Első ízben engedték meg az amerikai hatóságok a guantánamói börtöntáborban őrzött terroristagyanús foglyok egy csoportjának, hogy kertészkedjenek - közölte egy amerikai katonai szóvivő.

Robert Durand szombaton ismertetett nyilatkozatában elmondta: a kertészkedést néhány héttel ezelőtt engedélyezték a börtöntábor négyes számú részlegében őrzött foglyoknak. A rabok “szellemi ösztönzésére” kitalált program keretében a “kiválasztottak” – mintegy 35 fő – paradicsomot ültethettek betonból készült, földdel bélelt ágyásokba, a vetemény gondozásához pedig műanyag kertészszerszámokat és öntözőkannákat, valamint magvakat kaptak.

A fogva tartás szigorú szabályairól ismert – emberi jogi szervezetek által különböző okok miatt sokat bírált – börtöntáborban azok a rabok részesülhettek e kedvezményben, akik régóta nagyon engedelmesen betartják e regulákat. A négyes részleg foglyai naponta 12-14 órát is eltölthetnek barakkszerűen kialakított celláikon kívül és közösen étkeznek.

A Kuba szigetén lévő börtöntáborban összesen 385 foglyot őriznek azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban álltak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel vagy a hatalmától 2001 végén megfosztott afganisztáni fanatikus muzulmán tálib rendszerrel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik