Nagyvilág

A brit háborús sérültekkel sem bánnak jól

Néhány héttel az amerikai hadsereg háborús sérültjeinek ellátási körülményei körüli botrány után hasonló ügy kezd kibontakozni Nagy-Britanniában is.

Több vasárnapi brit lap beszámolója szerint sok sérült iraki és afganisztáni veteránnal megalázó módon, vagy éppen sehogy sem bánik az állami egészségügy.

A The Observerhez, a legnagyobb vasárnapi baloldali laphoz olyan levelek tömege jutott el magas rangú katonai forrásoktól, amelyekben az Irakban és Afganisztánban megsebesült brit katonák sokszor elborzasztó kezelési körülményeiről számolnak be a sérültek hozzátartozói.

Az újság felidézi, hogy a védelmi minisztériumi finanszírozás megvonása miatt három hét múlva zárják be az utolsó brit katonai kórházat, jóllehet tíz éve még nyolc, az első világháború idején pedig húsz szakosított katonai gyógyintézmény működött Nagy-Britanniában.

A The Sunday Times vasárnapi beszámolója szerint a súlyos harctéri traumával hazatérők sem járnak sokkal jobban. Jóllehet az ilyen tünetekkel jelentkező katonáknak a kormány előírásai szerint elsőbbséget kell biztosítani, a kezelést kérőket rendre az állami közegészségügy (NHS) várólistájára veszik fel, és a probléma jellegétől függően másfél, de akár négy évig is várniuk kell, mire sorra kerülnek. Sokszor pedig azt közlik velük, hogy fizetniük kell a pszichológiai ellátásért. A beszámoló szerint az Irakból és Afganisztánból súlyos stresszel hazatért és leszerelt veteránok közül többen munkanélküliként, sőt hajléktalanként, állami segítség nélkül tengődnek.

A The Sunday Telegraph értesülése szerint az iraki háború kezdete, 2003 óta több mint kétezer brit katona tért vissza harctéri stressz okozta tartós elmekórtani problémákkal.

Alig néhány héttel ezelőtt járták be a világsajtót a hírek arról, hogy az amerikai hadsereg mintakórházának tartott washingtoni Walter Reed klinikán milyen áldatlan körülmények között kezelik a sérülteket. George Bush elnök országos vizsgálatot rendelt el a botrány kipattanása után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik