Nagyvilág

El a kezekkel Iraktól!

A más érintett országok mellett az USA és Irán részvételével rendezett konferencián az iraki kormányfő felszólított mindenkit arra, ne avatkozzanak bele Irak belügyeibe. Az iráni és az amerikai küldött nem folytatott különtárgyalást, a kézfogáson túl nem közeledtek egymáshoz.

Robbantások

Több robbanás történt szombaton Bagdadban, a nemzetközi Irak-értekezletnek helyt adó külügy- minisztérium épületénél. Egyes hírek szerint két, más hírek szerint három robbanás történt az iraki külügy-minisztérium és a Rasheed szálloda közötti övezetben. Szemtanúk a robbanások hangjából aknagránátok becsapódására következtettek. Áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

„Minden országot arra kérünk, hogy ne avatkozzon be Irak ügyeibe, és vessen véget az országban élő, meghatározott felekezethez vagy etnikumhoz tartozó közösségek, illetve egyéb csoportok támogatásának” – mondta Máliki a bagdadi konferenciát megnyitó beszédében. A találkozón az Irakkal szomszédos országok, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama, az Arab Liga és Egyiptom képviselői vesznek részt.


Fagyos iráni-amerikai hangulat


Az Egyesült Államok és Irán közti feszültségre utalva az iraki kormányfő kijelentette: „Irakot nem használhatják fel más államok arra, hogy leszámoljanak egymással a köztük fennálló nézeteltérésekért”. Washington azzal vádolja Iránt és Szíriát, hogy iraki milíciákat támogatnak. Irán és Szíria valamint az Egyesült Államok küldöttei ugyan egy tárgyalóasztalnál foglaltak helyet (az előbbiek vezetői egymás mellett, az amerikai nagykövet tőlük öt széknyi távolságra), de a kézfogáson túl nem közeledtek egymáshoz.


Mint azt az iraki kormányszóvivő a tárgyalások szünetében elmondta, kétoldalú megbeszélések nem zajlottak a részvevők között. A részvevők köréből származó értesülés szerint az iráni küldöttek felhasználták az alkalmat arra, hogy ismét követeljék az Irakban hónapokkal korábban amerikai erők fogságába került, elfogott, iráni álláspont szerint diplomata státusú iráni állampolgárok szabadon bocsátását.


Irak széthullásáról


Az iraki kormányfő fölemelte a szavát az iraki felkelők támogatására külföldi országokból érkező pénzügyi és logisztikai segítség, az országba eljuttatott fegyverszállítmányok, valamint az erőszakcselekményekben részt vevő harcosok küldése ellen. Konkrétan azonban egyetlen államot sem nevezett a nevén.


Kitért erre a kérdésre Zalmay Klahilzad, az Egyesült Államok iraki nagykövete is a zárt ajtók mögött folyó tanácskozáson. „Irak széthullásából egyetlen, ennél az asztalnál magát képviseltető országnak sem származik előnye, sőt, keményen szenvednének miatta” – fogalmazott.


Az iraki kormányszóvivő „pozitívként” értékelte szombaton az első órák alapján a tanácskozás addigi eredményeit. Mint mondta, az iraki kormány áprilisban Isztambulban külügyminiszteri szintű konferenciát szeretne rendezni az ország stabilitásáról, amelyre a térség országait és a G8-akat (a hét legfejlettebb ipari országot és Oroszországot) hívnák meg. Egy ilyen konferencia terve korábban Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter nyilatkozataiban is szerepelt.


Irán: ez a főpróba

Az Egyesült Államok és Irán közti feszültségre utalva az iraki kormányfő kijelentette: “Irakot nem használhatják fel más államok arra, hogy leszámoljanak egymással a köztük fennálló nézeteltérésekért”. Washington azzal vádolja Iránt és Szíriát, hogy iraki milíciákat támogatnak.

Irán az Irakkal kapcsolatos amerikai politika próbakövének tekinti a Bagdadba összehívott nemzetközi értekezletet – jelentette ki Teheránban a tanácskozás előtt a fórumra utazó iráni küldöttség vezetője. Abbasz Araghcsi iráni külügyminiszter-helyettes elutazása előtt úgy vélekedett, hogy a konferencia célja a belső biztonság és az újjáépítés feltételeinek javítása Irakban. Az értekezlet egyúttal annak a próbaköve is lesz, vajon az Egyesült Államok komolyan törekszik-e az iraki problémák megoldására.

Washington azzal vádolja Irak két szomszédját, Iránt és Szíriát, hogy a síita, illetve a szunnita milíciák támogatásával maguk is szítják az országban dúló polgárháborút. A két állam tagadja ezt. A bagdadi értekezleten Irak lerohanása (2003 óta első ízben ülnek közös tárgyalóasztalhoz Damaszkusz, Teherán és Washington küldöttei.)

Eltérő célok

A résztvevők nagyon eltérő célokkal érkeztek a tanácskozásra. Az amerikaiak fő célja az, hogy minél több országot bevonjanak az iraki káosz megszüntetésének nehéz munkájába, és ezzel hosszabb távon lehetővé váljék számukra, hogy kivonhassák csapataikat az országból. Az irániak és a szíriaiak minden bizonnyal cáfolni akarják azt az amerikai vádat, amely szerint támogatják az iraki radikális csoportokat, és ezzel hozzájárulnak a szomszédos országban uralkodó anarchiához.


El a kezekkel Iraktól! 1

Núri al-Máliki iraki kormányfõ a bagdadi konferencián (AP)



Az iraki szunnita pártok és ammáni, kairói, rijádi támogatóik azt remélik, hogy a konferencia után az amerikaiak nyomást gyakorolnak majd a bagdadi síita vezetőkre, hogy fékezzék meg a síita milíciákat, amelyek gyilkos támadások sokaságát indítják a szunnita kisebbség ellen. A túlnyomórészt síitákból és kurdokból álló iraki kormány mindenekelőtt pénzügyi segélyeket remél, s az ország adósságainak elengedését várja az összejöveteltől

A „legizgalmasabb” rész

A síiták és kurdok által uralt iraki kormány mindenekelőtt pénzsegélyeket remél, s az ország adósságainak elengedését várja az összejöveteltől. A síiták egyik legbefolyásosabb vezetője Abdel-Azíz Hakím felszólította a nyugati hatalmakat és az Irakkal szomszédos államokat: összefogva segítsenek elejét venni egy polgárháború kitörésének.

Amerikai részről nem zárták ki, hogy az amerikai képviselő közvetlenül tárgyalni fog az iraki helyzetről Teherán és Damaszkusz küldötteivel. Ez talán az értekezlet “legizgalmasabb” mozzanata, hiszen Washington mindkét országot az Irakban tevékenykedő terroristák támogatásával vádolja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik