Nagyvilág

Ezrek tüntettek Putyin ellen

Több száz, Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen tüntető tűzött össze a rendfenntartó erőkkel Szentpéterváron, és „Putyin nélküli Oroszországot” kiáltásokkal áttörte a rendőrkordont a Néva-parti város főútján.

A rohamrendőrök gumibotokkal verték vissza az „Egyet nem értők menete” elnevezésű felvonulás résztvevőit, és páncélozott terepjárók segítségével megakadályozták a tüntetők továbbhaladását. A kordonok közé szorult tiltakozókat azután szétoszlatták.



Ezrek tüntettek Putyin ellen 1

Dühös tüntetõk Szentpéterváron (fotó:MTI)


A hatóságok előzetesen nem engedélyezték a felvonulást a Nyevszkij sugárúton, arra hivatkozva, hogy az megbénítaná a város életét. A tiltakozó akció szervezői között volt Mihail Kaszjanov volt orosz kormányfő is.

A rendőri tiltás ellenére mintegy ötezer ember vonult át a városközponton, tiltakozva az ellen, hogy a Kreml véleményük szerint mind szorosabbra fogja a hatalom gyeplőjét. A rendőrök szétoszlatták a felvonulókat, s néhány tucat embert őrizetbe vettek, köztük Eduard Limonovot, a Másik Oroszország ellenzéki egységmozgalom egyik vezetőjét.


A mozgalom egy másik vezetője, a demonstráció szervezésében szintén részt vevő Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnok azt mondta újságíróknak, hogy a rendőrök 200-300 tüntetőt vittek be. Kaszparov és Kaszjanov is megjelent szombaton a menet gyülekezési helyén.

A felvonulók követelték Valentyina Matvijenko szentpétervári polgármesternek, az államfő korrupcióvak vádolt hű szövetségesének a lemondását, és tiltakoztak a közüzemi díjak emelése ellen is.


A szombati tüntetésről és a rendőri akciókról tudósító szentpétervári újságírók most először viseltek különleges, fehér mellényt, amelynek segítségével messziről megkülönböztethetők a tiltakozó akciók résztvevőitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik