Nagyvilág

A nukleáris leszerelésről tárgyal Koreában a NAÜ-vezér

Észak-koreai látogatásra szóló meghívást kapott a phenjani kormánytól a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, hogy megtárgyalja az ország nukleáris programjának felszámolását - jelentette be maga Mohamed el-Baradei pénteken Bécsben.

A NAÜ főigazgatója elmondta újságíróknak: azt vitatja meg phenjani illetékesekkel, hogyan történjék az észak-koreai nukleáris létesítmények működésének befagyasztása, majd e létesítmények végleges leállítása, szétszerelése, lebontása.

Mindenekelőtt az észak-koreai atomprogram gerincét alkotó jongbjoni atomipari komplexum leállításáról és majdani leszereléséről van szó. Phenjan kötelezettséget vállalt erre a február 13-án, Pekingben aláírt hatoldalú megállapodásban. Az egyezség értelmében a kommunista állam gazdasági segélyeket és más kedvezményeket kap a többi aláírótól, az Egyesült Államoktól, Dél-Koreától, Japántól, Kínától és Oroszországtól.

A phenjani meghívólevél szerint az észak-koreaiak szeretnék javítani, majd rendezni kapcsolatukat az atomsorompó-szerződés betartásán őrködő ENSZ-szervezettel, és remélik, hogy visszatérhetnek a NAÜ tagjai közé – közölte Baradei az osztrák fővárosban tartott sajtóértekezletén, kevéssel azután, hogy találkozott Bécsben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral.

Észak-Korea három évvel ezelőtt felmondta az atomsorompó-szerződést, és kiutasította az országból a NAÜ ellenőreit. Melissa Fleming NAÜ-szóvivő azt mondta tudósítóknak, hogy március második hete Baradei phenjani vizitjének valószínű ideje. A főigazgató minden bizonnyal azután tesz eleget a kelet-ázsiai kommunista ország invitálásnak, hogy március első hetében lezajlik a NAÜ kormányzótanácsának ülése, amely az észak-koreai és az iráni atomprogram ügyével foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik