Nagyvilág

Dán csapatkivonás Irakból

Dánia augusztusig kivonja 470 fős szárazföldi alakulatát Irakból - jelentette be szerdán Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök.

Rasmussen azzal indokolta a döntést, hogy az iraki hatóságok addigra feltehetőleg képesek lesznek átvenni a rendfenntartást a nemzetközi alakulatoktól az arab ország viszonylag békés, nyugalmas déli részén. Elmondása szerint a kormánya gondosan egyeztette lépését Nagy-Britanniával, mivel a dán katonák brit parancsnokság alatt végezték tevékenységüket Irak déli részén, túlnyomórészt Bászra város környékén. Hozzátette: George Bush amerikai elnök megértéssel fogadta a dán kormány elhatározását.

A kivonandó szárazföldi zászlóalj helyett Dánia négy megfigyelő helikoptert küld Irakba, összesen kilenc fős kezelő személyzettel. Ezenfelül 100 millió dán koronával (13,5 millió euró) megnöveli a dél-iraki lakosság humanitárius segélyezésére fordított kiadásait.


2003 nyara óta teljesítenek szolgálatot dán katonák az arab országban, ez idő alatt hatan vesztették közülük életüket helyi fegyveresekkel vívott harcokban.

Rassmussen azt is bejelentette, hogy Afganisztánba újabb katonákat vezényelhet az ország a NATO vezette biztonsági erők kötelékébe, ha a szükség megkívánja. Kormánya fontolgatja, hogy a jelenlegi 400-ról 600-ra növeli az Afganisztánban szolgálatot teljesítő dán katonák számát, de döntést még nem hozott erről a lépésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik