Nagyvilág

Orosz atomrakéták vehetik célba Kelet-Európát

Oroszország nukleáris rakétákat szegezhet Lengyelországra és Csehországra, ha a két kelet-európai országban telepítik az amerikai rakétavédelmi rendszer elemeit - helyezte kilátásba az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka. A NATO nemtetszésének adott hangot.

„Ha a lengyel és a cseh kormány ilyen döntést hoz, akkor az orosz hadászati rakétaerők képesek lesznek arra, hogy ezeket a létesítményeket is célpontként szerepeltessék” – fogalmazott Nyikolaj Szolovcov egy sajtótájékoztatón. A vezérezredes azt mondta, Oroszország rendelkezik egy Kelet-Európából kiinduló esetleges fenyegetés elhárításához szükséges eszközökkel. Az orosz hadiipar könnyűszerrel felújíthatja, és öt-hat éven belül hadrendbe állíthatja a közepes hatótávolságú rakéták gyártását, ha a Kreml a fegyverfajtát betiltó – a 80-as években aláírt – orosz-amerikai INF-szerződés felbontása mellett döntene – tette hozzá.

Ha Oroszország felújítaná a közepes (1000-5500 kilométeres) és rövidebb (500-1000 kilométeres) hatótávolságú rakétáknak és manőverező robotrepülőgépeknek az INF-szerződés szerint tiltott gyártását és telepítését, az megfigyelők szerint súlyos fejlemény lenne: a két fél közötti kapcsolatok súlyos romlását jelezné, s egyben fegyverkezési versenyt indíthatna el. Szolovcov tábornok kétségbe vonta, hogy Irán a közeljövőben olyan rakétákra tehetne szert, amelyek fenyegethetik az Egyesült Államokat. Washington ezzel a potenciális veszéllyel támasztja alá rakétavédelmi komponenseinek kelet-európai telepítését.

A NATO szóvivője útján elutasította, „szélsőségesnek” és „nem helyénvalónak” nevezte az orosz tábornok kijelentését. Az amerikai rakétavédelmi rendszer kiépítése Lengyelország, illetve Csehország bekapcsolása nem NATO-téma, hanem az érintett országok ügye. A katonai szövetség mégis érintve van, hiszen mindhárom ország NATO-tagállam.

A NATO-orosz szópárbaj azután hangzott el, hogy Mirek Topolánek cseh és Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök varsói tárgyalásaikat követő közös sajtótájékoztatójukon bejelentették: Csehország és Lengyelország valószínűleg beleegyezését adja az amerikai rakétavédelmi pajzs egyes elemeinek országuk területén történő telepítéséhez. A miniszterelnökök egyetértettek abban, hogy a védelmi rendszer telepítésének kérdése nem alkalmas arra, hogy népszavazás tárgya legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik