Nagyvilág

Slota: egy rakás trágya az ENSZ koszovói rendezési terve

Szerbia határainak sérthetetlenségét kinyilvánító parlamenti nyilatkozatot sürget Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, aki szerint az ENSZ különmegbízottjának koszovói rendezési terve nem más, mint „egy rakás gané".

A kormánykoalícióhoz tartozó nacionalista párt vezetője elképzelhetetlennek tartja, hogy Koszovó önállósulásával két Albánia jöjjön létre, és ugyanúgy képtelenségnek tartotta, hogy egy nemzeti kisebbségnek bármely államon belül önrendelkezési joga és saját állama legyen.

Slota az Európai Uniót bomlasztó indítványnak minősítette a Koszovó önállóságát célzó ENSZ-tervezetet. Jelezte: pártja az ügyben parlamenti vitát kezdeményez, amelynek végső fejleménye az kell hogy legyen, hogy a szlovák törvényhozás „Szerbia határainak érinthetetlenségét” kimondó nyilatkozatot fogadjon el.

Slota szó szerint „egy rakás ganénak” nevezte az ENSZ-különmegbízott, Martti Ahtissari tervét és kijelentette, hogy „mi, a szlovák nemzet és szerb testvéreink, mi, szláv nemzetek az EU keretében ezt soha nem engedhetjük meg” – ismertette a „Szerbia likvidálása” miatt aggódó Slota szavait a TASR.

Slota a tervet csütörtökön egyenesen a „müncheni diktátumhoz” hasonlította, ugyanakkor nem adott választ arra a kérdésre, vajon a fejlemények után pártja megőrzi-e kormányzati pozícióját, vagy kilép a koalícióból. A pártvezető mindössze annyit mondott, hogy a kérdésről a kormányfővel és a külügyminiszterrel egyaránt tárgyalni akar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik