Nagyvilág

Meggyilkolták Bin Laden sógorát

Ismeretlen fegyveresek meggyilkolták az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot irányító Oszama bin Laden egyik sógorát madagaszkári házában – közölte szerdán az áldozat fivére, aki szerint rablótámadás történt.

Málik Halifa a dubaji székhelyű al-Arabíja arab hírtelevíziónak számolt be a gyilkosságról. Elmondása szerint egy 20-30 fegyveresből álló banda rontott be a drágakőbányászattal és -kereskedéssel foglalkozó testvére hálószobájába, „hidegvérrel” agyonlőtték, és összeszedtek mindent, ami a kezük ügyébe akadt, a házból iratok is eltűntek. A meggyilkolt szaúd-arábiai üzletember, Dzsamál Halifa egyik madagaszkári drágakőbányája területén időzött, amikor szerda hajnalban rátámadtak.

A szaúd-arábiai Dzsiddából telefonon nyilatkozó testvére szerint nem politikai gyilkosság történt, bár elismerte, hogy a bűnügy minden részlete még nem ismert. Az esetleges politikai indítékot az al-Arabíja vetette fel, miután az Abu Sayyaf terrorcsoport vezetője halála előtt adott utolsó nyilatkozatában arról számolt be az egyik legolvasottabb Fülöp-szigeteki napilapnak, a Philippine Daily Inquirernek, hogy csoportját két olyan személy pénzelte, aki közel áll Oszama bin Ladenhez. Egyiküket meg is nevezte, a most meggyilkolt Dzsamál Halifaként azonosította.

A CNN amerikai hírtelevízió az interjú megjelenésének másnapján, kedden hírül adta, hogy Dzsamál Halifa visszautasította és minden alapot nélkülözőnek mondta azokat a beszámolókat, miszerint Afganisztánba küldendő önkéntesekért cserébe támogatta az Abu Sayyaf terrorcsoportot. „Soha nem adtam pénzt sem személyeknek, sem csoportoknak, beleértve az Abu Sayyafot is” – idézte a Dzsamál Halifától kapott elektronikus levelet a CNN.

Málik Halifa tagadta azt is, hogy fivérének köze volt a politikához. Hozzátette, hogy a rokonságon kívül nem fűzte kapcsolat bin Ladenhez, akit jóval az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások előtt megfosztottak szaúdi állampolgárságától. Állításának némileg ellentmond, hogy Dzsamál Halifa Afganisztánba is elkísérte bin Ladent, akit saját elmondása szerint legjobb barátjának tartott, mielőtt az megalapította az al-Kaidát. Bin Ladenhez fűződő barátsága miatt Dzsamál Halifát számos országban meggyanúsították azzal, hogy támogatja a terrorizmust, Szaúd-Arábiában több hónapot töltött rács mögött, de vádat nem emeltek ellene. A meggyilkolt üzletember 2004-ben a CNN-nek úgy nyilatkozott, hogy 1992-ben Szudánban látta utoljára sógorát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik