Nagyvilág

Vegyi Ali mégis beszélt

Elismerte Ali Haszan al-Madzsid, Szaddám Huszein kivégzett volt iraki elnök unokatestvére, perének vasárnapi tárgyalásán, hogy parancsot adott kurd falvak tucatjainak lerombolására, az ügyész pedig bizonyítékokat tárt a bíróság elé az egykori magas rangú iraki vezető vétkességének alátámasztására.

Az ügyész kéttucatnyi levelet és táviratot ismertetett, melyek – a vegyi fegyverek bevetése miatt csak „Vegyi Aliként” emlegetett – fővádlott háborús és emberiesség elleni bűneit voltak hivatva bizonyítani. Egy minisztériumi tisztségviselő egy levelében például ezt írta: „Megtettük a szükséges intézkedéseket a falvak lerombolására, ahogyan azt Ali Haszan al-Madzsid parancsolta”.

Egy táviratban pedig, melyet a katonai titkosszolgálat egy ügynöke küldött az észak-iraki kurd területekről, ez áll: „Köszönöm az elpusztítandó falvak (listájának) megerősítését”. Az ügyész felolvasott a dokumentumokból, amelyek azt bizonyítják, hogy a Huszein-rezsim több tucat falut lerombolt, emberek ezreit kitelepítette, és gyerekeket választott el szüleiktől.

Az észak-iraki kurdok ellen a 80-as évek végén – az 1980–88-as iraki-iráni háború idején – végrehajtott Anfal-hadműveletben 180 ezer ember esett áldozatul a tömeges kivégzéseknek és a falvakra ledobott vegyi fegyvereknek.

Al-Madzsidon kívül még öt másik vádlott ellen folyik a per. A hetedik vádlott Szaddám Huszein volt, akit egy előző perben hozott halálos ítélet alapján december 30-án kivégeztek. A bizonyítékok ismertetése után a pert hétfőre elnapolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik