Nagyvilág

Elítélte a holokauszttagadást az ENSZ

A holokauszttagadást elítélő határozatot fogadott el pénteki ülésén az ENSZ közgyűlése.

Az Egyesült Államok által kezdeményezett határozati javaslatot a brit hírügynökség jelentése szerint 103 tagország támogatta, és egyhangúlag, szavazás nélkül, vagyis konszenzus alapján fogadták el. A 192 tagállam közül csak Irán határolta el magát tőle, mondván, az csupán „politikai gyakorlat”.

A határozat „arra ösztönöz minden tagországot, hogy fenntartás nélkül utasítsa el a holokausztnak, mint történelmi ténynek a tagadását annak minden formájában , akár teljes, akár részleges tagadásról vagy bármilyen, ilyen irányú tevékenységről van szó” – fogalmaz a dokumentum. A határozatot, bár az egyetlen országot sem említ név szerint, Irán magatartása miatt kezdeményezték – mutatott rá több diplomata.

Egyes teheráni vezetők, különösen Mahmúd Ahmadinezsád elnök többször is tagadták a holokauszt megtörténtét. Ahmadinezsád legutóbb kedden nevezte „koholmánynak” a holokausztot, és ismét azt jósolta, hogy Izrael állam darabokra fog hullani. Irán decemberben Teheránban nemzetközi konferenciát rendezett a holokausztról, számos országból érkezett holokauszttagadó részvételével.

Hoszein Gharibi iráni ENSZ-nagykövet a közgyűlés előtt kijelentette: országa szerint „semmilyen népirtást nem lehet igazolni, és nem igazolható az sem, hogy egyesek – mindenekelőtt az izraeli rendszer – a múlt bűneit használja fel ürügyül arra, hogy újabb népirtást hajtson végre”. Dan Gillerman izraeli nagykövet válaszában hangsúlyozta: míg a világ nemzetei azért gyűltek össze, hogy megerősítsék a holokauszt történelmi tényét azzal a szándékkal, hogy soha többé ne történhessen meg, a közgyűlés egyik tagja arra használja fel a lehetőséget, hogy saját népirtó elveit hirdesse.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik