Nagyvilág

Kormányellenes gyújtogatás Bejrútban

Ellenzéki tüntetők utakat zártak le kedd reggel a libanoni fővárosban, Bejrútban és környékén, hogy így támogassák azt az általános sztrájkot, amelynek célja elérni a Fuád Szinjóra vezette kormány távozását.

A megmozdulás résztvevői autógumikat gyújtottak fel a fővárosból északra, délre és keletre induló autópályákon, valamint a belvárost ölelő körgyűrűn. Katonák és tűzoltók indultak az útakadályok eltávolítására. A tüntetők lezárták a bejrúti nemzetközi repülőtérre vezető, valamint Bejrútot a szíriai fővárossal, Damaszkusszal összekötő utat is.

A tiltakozást Haszan Naszrallah sejk, a libanoni síita Hezbollah mozgalom vezetője kezdeményezte az ellenzék más vezetőivel együtt. A Hezbollah és az Amal síita muszlim szervezeteket tömörítő és Michel Aun keresztény tábornokot is a soraiban tudó ellenzék előre hozott választások kiírását követeli. Elképzelésük szerint a választások nyomán megalakítandó nemzeti egységkormányban képviselőik vétójoggal fognak rendelkezni.

Mint azt ellenzéki források elmondták, az akció célja Libanon életének megbénítása, beleértve az olyan kulcsfontosságú létesítményeket is, mint az ország egyetlen polgári repülőtere és a bejrúti kikötő. A legnagyobb libanoni szakszervezet, amely ellenzi a kormány gazdaságpolitikáját, támogatja az ellenzéki felhívást.

A Szíria-barát libanoni ellenzék a Hezbollah síita szervezettel az élén tavaly december elseje óta tüntet Bejrút központjában, hogy kicsikarja a Nyugat-barát Fuád Szinjóra kormányának lemondását. A mostani politikai válság november közepén kezdődött a közel-keleti arab országban hat Damaszkusz-barát miniszter lemondásával. Az ellenzékiek szerint a kormány a miniszterek lemondásával elvesztette legitimitását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik