Nagyvilág

Sarkozy átvette a vezetést

Az egyik francia közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a francia belügyminiszter 33 százalékkal nyerné meg az első fordulót, amennyiben most kerülne sor a választásokra.

Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) hivatalos elnökjelöltjévé választását követően a franciák szavazatának 52 százalékával megnyerte volna az elnökválasztást a 48 százalékot elérő baloldali jelölt, Ségolene Royal előtt – derül ki az Ifop közvélemény-kutató intézet felméréséből.

A konzervatív pártelnök-elnökjelölt a január 15-én 817 nagykorú személy megkérdezésével készült felmérés alapján három ponttal volt népszerűbb a legutóbbi, novemberben készült részletes felmérés óta, amely szerint még Royal állt 51 százalékkal az első helyen. A megkérdezettek hét százaléka visszautasította a válaszadást.

Ha most lennének a választások, az adatok szerint Sarkozy 33 százalékkal nyerné meg az első fordulót a 28 százalékot elérő baloldali jelölt előtt. A harmadik helyet Francois Bayrou, a kormányzó centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) elnöke szerezné meg, a 10 százalékkal negyedik helyre csúszott szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen előtt.

Abban az esetben, ha a szándékairól eddig nem nyilatkozó Jacques Chirac államfő harmadszorra is jelöltetné magát köztársasági elnöknek, a szavazatok alig öt százalékát kapná az első fordulóban, amelyet így is Sarkozy nyerne meg 29 százalékkal Royal előtt (28 százalék). Bayrou és Le Pen egyaránt 11-11 százalékot szerezne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik