Nagyvilág

Jön a hazánk NATO-tagságát bíráló brit képviselő

Bár már néhány héttel azelőtt is járt hazánkban, hogy bírálta Magyarországot, amiért nem teljesíti a NATO-tagságból fakadó előírásokat, Liam Fox elfogadja Szekeres Imre honvédelmi miniszter meghívását.

Kilépés

Tízből három válaszadó szerint nincs szüksége Magyarországnak a NATO-tagságra, derül ki lapunk nem reprezentatív felméréséből. Részletek >>

Megkapta Szekeres Imre honvédelmi miniszter magyarországi látogatásra szóló meghívását Liam Fox, a brit konzervatív árnyékkormány védelmiminiszter-jelöltje, és annak eleget is tesz – mondta a vezető ellenzéki politikus személyes szóvivője hétfőn Londonban az MTI-nek, hozzátéve, hogy Fox múlt heti kijelentése a védelemre keveset költő NATO-tagok esetleges felfüggesztéséről nem Magyarország ellen irányult. Liam Fox egy múlt heti tájékoztatóján, amelyet a Financial Times idézett, olyan konzervatív párti kezdeményezést helyezett kilátásba, amelynek alapján NATO-tagságuk felfüggesztésével lennének kénytelenek szembenézni a védelmi kiadásokra a közösen elfogadott szintnél kevesebbet költő tagállamok.

Nem ránk hegyezte ki

A politikus kijelentette azt is: az elmúlt hetekben Lengyelországban és Magyarországon járt, és ott felpanaszolta, hogy ezek az országok “beléptek a NATO-ba, zsebre vágták a biztonsági garanciákat, majd csökkentették védelmi kiadásaikat”.

A tory árnyékkormány védelmiminiszter-jelöltjének szóvivője hétfőn Londonban az MTI-nek mindazonáltal azt mondta: a Fox által ismertetett kezdeményezés nem kifejezetten Magyarországra értendő; a politikus csak azért hozta fel a magyar és a lengyel példát, mert az elmúlt hetekben e két országban járt.

A konzervatív párti elképzelés általános jelleggel vonatkozna mindegyik tagállamra, és természetesen egyhangú döntést igényel a tagországok részéről – tette hozzá. A szóvivő megerősítette, hogy Fox néhány héttel ezelőtti magyarországi látogatásán tárgyalt a honvédelmi minisztériumban, de a miniszterrel nem találkozott.

Még nincs dátum

Megkapta viszont Szekeres Imre meghívóját, és annak eleget is fog tenni – mondta a miniszterjelölt munkatársa. A szóvivő a látogatás időpontjára vonatkozó kérdésre ugyanakkor nem tudott válaszolni, mondván: a dátum még nincs kitűzve.

Szekeres Imre a múlt héten, a Fox-nyilatkozat után közölte, hogy magyarországi látogatásra hívja meg a brit ellenzéki képviselőt. A magyar honvédelmi miniszter is hangsúlyozta, hogy ő nem találkozott Liam Foxszal, amikor az néhány héttel ezelőtt Magyarországon járt.

A konzervatív brit politikus múlt heti nyilatkozatában egyébként bírálta Németországot, Olaszországot és Spanyolországot is, amiért azok szavai szerint nem töltik be teljes mértékben a rájuk háruló szerepet az afganisztáni NATO-hadműveletekben, ezért a brit hadseregre ott aránytalan teher nehezedik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik