Nagyvilág

Sarkozy hivatalosan is elnökjelölt

Nicolas Sarkozy francia belügyminisztert a szavazatok 98,1 százalékávalhivatalos elnökjelöltté választotta a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) kongresszusa.

Az apai részről magyar származású, 51 éves miniszter-pártelnök a legnagyobb francia politikai párt egyetlen jelöltje volt. A francia sajtó kommentárja szerint a szentté avatásra hasonlító jelöltválasztáson, hosszú órákon át tartó beszédek között, 80 ezer lelkes aktivista előtt jelentették be: a 337 ezer párttag 69,06 százaléka vett részt az internetes szavazáson, s 98,1 százalékuk szavazott Sarkozyre.

A hivatalos jelöltséggel a „nyugodt szakítást” meghirdető Sarkozy és a legnagyobb ellenfelének ígérkező, a szocialisták által novemberben elnökjelöltté választott 53 éves Ségolene Royal között megkezdődött az elnökválasztási kampány. A baloldali „megújulás” jelszavával kampányoló politikusnőt és Sarkozyt 50-50 százalékban támogatnák a franciák a közvélemény-kutatási adatok szerint, ha ők ketten jutnának be az elnökválasztás második fordulójába.

Dominique de Villepin kormányfő csak rövid időre jelent meg a 3,5 millió euróba kerülő, több száz újságíró részvételével megrendezett pártkongresszuson, de nem szólalt fel, és nem is szavazott az elnökjelöltre. Az UMP jogelődjét alapító Jacques Chirac államfő egyelőre nem fejezte ki hivatalos álláspontját a következő elnökválasztással kapcsolatban. Elemzők azonban nem tartják valószínűnek, hogy 12 évi elnökség után harmadszorra is jelöltetné magát köztársasági elnöknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik