Nagyvilág

A kivégzések elhalasztását javasolja az iraki elnök

Dzsalal Talabani iraki elnök szerdán azt javasolta kormányának, hogy halassza el a Szaddám Huszein exdiktátor két vádlott-társára kiszabott halálos ítélet végrehajtását.

Szaddám Huszeinnel együtt emberiesség elleni bűnök miatt halálra ítélt Barzán at-Tikríti és Avad al-Bandar kivégzését még nem hajtották végre, bár az iraki kormány elkötelezett a végrehajtás mellett.

Talabani elnök szerdai bagdadi sajtóértekezletén megerősítette, hogy elvből ellenzi a halálos ítéleteket. Az államfő úgy vélekedett, hogy még várni kellene vagy a körülmények tisztázása érdekében későbbre halasztani a függőben lévő kivégzéseket, további magyarázattal azonban nem szolgált álláspontjáról.

Az iraki alkotmány és a halálos ítéleteket kimondó legfelsőbb bíróság alapszabálya nem ruházza fel az államfőt olyan jogkörökkel, amellyel élve csökkentheti vagy megakadályozhatja a bíróság által kiszabott büntetéseket. Núri al-Máliki miniszterelnök már ellenjegyezte a két halálos ítéletet, a kormányszóvivő pedig kedden közölte, hogy a napokban döntenek a végrehajtás időpontjáról.

Szaddám Huszein két vádlott-társát eredetileg a volt elnökkel együtt tervezték kivégezni, de a kalózfelvételt követő nemzetközi nyomás hatására elhalasztották az ítélet végrehajtását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik