Nagyvilág

A kivégzések mellőzésére szólította fel Irakot az ENSZ

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa felszólította szerdán az iraki hatóságokat, hogy ne végezzék ki Szaddám Huszein volt iraki elnök két egykori munkatársát, akiket az exdiktátorral együtt ítélt halálra egy bagdadi bíróság az előző rendszer által végrehajtott, 1982-es dudzsaili mészárlás miatt.

Louise Arbour közvetlenül Dzsalal Talabani iraki elnökhöz fordult felhívásával. Kétségesnek nevezte, hogy tisztességes, tárgyilagosan lefolytatott per nyomán ítélték-e halálra az időközben már felakasztott Szaddám Huszeint, valamint Barzán at-Tikríti egykori titkosszolgálati vezetőt, az exelnök féltestvérét és Avad al-Bandart, a forradalmi bíróság volt vezető bíráját.

Nevüket elhallgató bagdadi források szerint az iraki hatóságok csütörtökre tervezik az előző rendszer két magas rangú tisztségviselőjének kivégzését.

November 5-én ítélték halálra Szaddám Huszeint, Barzán at-Tikrítit és Avad al-Bandart, azzal az indoklással, hogy felelősek Dudzsail iraki kisváros 148 síita lakosának meggyilkolásáért. Dudzsailban merényletet kíséreltek meg annak idején Szaddám Huszein ellen, amit az exdiktátor rendszere véresen megtorolt. A volt elnököt már a múlt szombaton kivégezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik