Nagyvilág

Fejlesztené haditengerészeti erőit Kína

Hu Csin-tao kínai elnök, aki egyben a kínai hadsereg főparancsnoka, hatalmas haditengerészeti flotta létrehozását sürgeti, amely bármikor bevethető lenne katonai feladatokra.

Az elnök közlése szerint Kína jelentős tengeri hatalomnak számított korábban is, ezért szükséges a haditengerészeti flotta fejlesztése. „Törekednünk kell egy hatalmas haditengerészeti flotta létrehozására, amely a XXI. században új alapokon felel meg haderőnk történelmi küldetésének – mondta a kínai elnök. – Alaposan föl kell készülnünk katonai küzdelmekre, biztosítva, hogy erőink hatékonyan és bármikor teljesíthessék feladataikat” – tette hozzá.

A kínai haditengerészeti erők bővítésének részét képezi a gyarapodó állományú tengeralattjáró flotta, valamint nagymerülésű tengerjáró hajók is. Ez a tény tovább növeli az Egyesült Államok félelmét, hogy a kínai haderők megbonthatják az erőegyensúlyt Ázsiában, ami Tajvan sorsára is kihatással lenne. Kína többször értésre adta, hogy megtámadná az önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, amelyet Peking sajátjának tekint, ha a sziget hivatalosan kinyilvánítaná Kínától való függetlenségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik