Nagyvilág

Urbi et Orbi a párbeszédért

A városnak és a világnak szóló üzenetében a párbeszédért emelte fel hangját a katolikus egyházfő.

Az izraeliek és a palesztinok közötti párbeszéd felújítása révén megteremtendő igazságos és tartós közel-keleti békére szólított fel hétfőn XVI. Benedek pápa hagyományos karácsonyi üzenetében és “Urbi et Orbi” (a városnak és a világnak szóló) áldásában több tízezer ember előtt a római Szent Péter-téren. “Az isteni betlehemi gyermek kezébe ajánlom az izraeliek és palesztinok közötti párbeszéd újrakezdésének jeleit, amelyeknek az elmúlt napokban tanúi voltunk és a további bíztató fejlemények reményét” – mondta a katolikus egyházfő, aki reményét fejezte ki, hogy mielőbb a Szentföldre látogathat.


A pápa üzenetében azt kívánta, hogy előrelép a libanoni demokrácia “a kultúrák és vallások párbeszédével”, véget ér Irakban az erőszak, megszűnnek a testvérgyilkos háborúk Sri Lankán, Dárfúrban és más afrikai országban. Fohászkodott azért is, hogy az Isteni Gyermek, a Béke Hercege elcsitítsa azokat a feszültséggócokat, amelyek bizonytalanná teszik a világ más részeit, Európában éppúgy, mint Latin-Amerikában.


XVI. Benedek – felidézve az emberiség közelmúltbeli tudományos-technológiai sikereit a Hold és a Mars meghódításától az emberi géntérképen át az internet révén megteremtett “világfaluig” – emlékezetett arra, hogy mindezek mellett ma is arat az éhhalál, és a fékevesztett fogyasztói szemlélet korában ma is léteznek pusztító járványok, vannak szegények, sőt rabszolgák is, vannak, akik faji és vallási gyűlölet áldozatai. Mivel az ember ma is a jó és a rossz, élet és halál között őrlődik, továbbra is szüksége van a Megváltóra, mert “sokkal összetettebb lett az a társadalom, amiben él, és még alattomosabbak azok a fenyegetések, amelyek személyes és erkölcsi integritását veszélyeztetik.”


Ezt követően a pápa 62 nyelven kívánt boldog karácsonyt. A sorban tizenkettedikként hangzott el XVI. Benedek pápától magyarul az “Áldott karácsonyt.” mondat. Valamennyi világnyelv és az Európában használt nyelvek mellett többek között kínai, urdu, héber, arab, amhara, szuahéli, malgas, arámi, maori, romani és eszperantó nyelven is üdvözölte a híveket.
Az Urbi et Orbi áldást a világ 61 országában egyenes adásban közvetítették a televíziók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik