Nagyvilág

Blair szerint Irán a fő akadálya a békének

Irán a fő akadályozója a közel-keleti békének - jelentette ki szerdán Tony Blair brit kormányfő, arra szólítva fel a világ vezetőit, hogy bátrabban támogassák a mérsékelt erőket a szélsőségesekkel szemben Iránban és másutt.

A politikus közel-keleti körútjának utolsó állomásán, az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban mondott beszédében hangoztatta, hogy Teherán nyíltan támogatja a terrorizmust Irakban, törekszik a libanoni kormány aláásására, és akadályozza az izraeli-palesztin békefolyamatot. Irán sohasem ismerte el Izraelt, tavaly Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök arra szólított fel, hogy töröljék le a térképről a zsidó államot.

Teherán, amelyre atomprogramja miatt a nyugati országok nyomást gyakorolnak, támogatja a Hezbollah libanoni síita szervezetet is. Ez utóbbi előre hozott választásokat követel az országban, miután a jelenlegi kormányban nem sikerült vétójogot szereznie. Blair dubaji beszédében felszólította a közel-keleti mérsékelt vezetőket, hogy csatlakozzanak a demokrácia és szélsőségesek közötti harchoz.

“Fel kell ismerni azt a stratégiai kihívást, amit az iráni kormány jelent” – mondta. Hozzátette: “Ha van hibája politikánknak, az az, hogy túl félénkek vagyunk bátran cselekedni a változás érdekében.” A brit miniszterelnök térségbeli körútját Törökországban kezdte, Egyiptomban, Irakban, Izraelben és a palesztin területeken folytatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik