Nagyvilág

Az izraeli kormányfő elutasítja a szíriai elnök tárgyalási felhívását

Ehud Olmert izraeli kormányfő szóvivője elutasította vasárnap Bassár el-Aszad szíriai elnök tárgyalási felhívását, hangsúlyozva, hogy az ajánlat nem vehető komolyan, amíg Damaszkusz fel nem hagy a Hezbollah és a Hamász támogatásával.

“Nehéz komolyan venni a szíriai nyilatkozatokat, amíg az ország támogatja a terrorizmust, segítve a Hezbollahot Libanonban és a Hamászt a palesztinok között” – jelentette ki Miri Ejszin szóvivő. Aszad a La Repubblica című olasz lap pénteki számában azt ajánlotta Olmertnek, hogy “tegyen egy próbát, s majd meglátja, blöffölünk-e”.

Valíd Moallem szíriai külügyminiszter a The Washington Post amerikai napilapnak adott interjújában értésre adta: Damaszkusz nem tekinti a tárgyalások előfeltételének, hogy Izrael kötelezze magát a Golán-fennsík visszaadására. “Nincsenek előfeltételek. Előfeltételek nélkül kell építő párbeszédet kezdeni – hangoztatta a szíriai diplomácia vezetője, hozzátéve azonban, hogy céljuk “minden megszállt szíriai terület visszaszerzése”.

Saul Mofáz izraeli közlekedési miniszter, miniszterelnök-helyettes – Olmerthez hasonlóan – úgy vélekedett a közszolgálati rádióban, hogy “akik azt mondják, tárgyalni akarnak, bizonyítaniuk kell, hogy komolyan gondolják, mert a szavak nem elegendők”.

Benjámin Ben Eliézer, az infrastruktúra ügyeinek minisztere viszont a katonai rádióban azt fejtegette, hogy ő nem ellenez “elvben egy találkozót Aszad elnökkel”, mert “Izrael szempontjából Szíria vált a legfontosabb országgá”, s “a párbeszéd Szíriával – siker esetén – lehetővé tenné Irán elszigetelését a térségben és a Hezbollah semlegesítését”. A volt tábornok ugyanakkor szintén hangsúlyozta, hogy Szíriának be kell szüntetnie “rakéták szállítását a Hezbollahnak, és meg kell szabadulnia a Hamász Damaszkuszban megtelepedett vezetőségétől”.

Óvatosan fogalmazott Amír Perec védelmi miniszter, aki a vasárnapi heti kormányülés előtt csak annyit mondott, hogy “meg kell vizsgálnunk a szíriai nyilatkozatokat, és mélyrehatóan meg kell vitatnunk a kérdést”.

A baloldali Munkapárt két képviselője, Ofir Pinesz-Paz és Danni Jatom ezzel szemben sürgette a miniszterelnököt, hogy ragadja meg az alkalmat. A szintén baloldali és a területfoglalásokat ellenző Békét Most mozgalom pedig lemondásra ösztökéli a munkapárti minisztereket, “amennyiben a kormány nem hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz Szíriával”. Az Izrael és Szíria közötti tárgyalások 2000-ben szakadtak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik