Nagyvilág

Belgium megszűnésével riogattak

Az RTBF belga állami televízió főműsoridőben bejelentette, hogy a flamandok kikiáltották függetlenségüket, nem kis pánikot okozva ezzel a lakosság körében. A csatorna szerint a műsor készítőinek csupán az volt a célja, hogy vitát kezdeményezzen az ügyről.

A hírre több ezer ember telefonált kétségbeesetten a csatornához, és több politikus felháborodását fejezte ki az alaptalan bejelentés miatt és ízléstelennek tartotta a csatorna kísérletét – írja a BBC.

A vitában a kétnyelvű ország megosztottsága volt a téma. A műsor elején ugyan felbukkant egy figyelmeztető felirat, de az meg félreérthető volt. “Lehet, hogy ez mégsem elképzelt” – szólt a szöveg, Rene Magritte híres festményére, az Ez nem pipára utalva. Fél órával a műsor kezdete után a kulturális minisztérium követelésére már kiírták, hogy Belgium megszűnése a képzelet szüleménye. Ennek ellenére a televízió sms-felmérése szerint a nézők 89 százaléka elhitte a tréfát, hat százalékuk azután is, hogy a tévé beismerte, nem igaz a hír.

Nyilvánvalóan nagyon sok embert megijesztettünk, talán többet is, mint kellett volna – mondta az RTBF hírszerkesztője. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetben felelőtlenség egy állami televízió részéről az egységes Belgium végét bejelenteni, ráadásul valódi újságírókon keresztül élő adás keretében – mondta Guy Verhofstadt miniszterelnök szóvivője, aki szerint a csatorna által űzött „tréfa” ízléstelen volt.

Hasonló eset történt 1938-ban, amikor Orson Welles Világok háborúja című művének rádióadaptációja után az amerikai hallgatók körében pánik tört ki, mert azt hitték, hogy a Földet valóban megszállták a Marslakók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik