Nagyvilág

Rumsfeld elbúcsúzott Iraktól

Előre nem bejelentett búcsúlátogatásra Irakba érkezett Donald Rumsfeld távozó amerikai védelmi miniszter.

A védelmi tárca leköszönő vezetőjének az iraki invázió kezdete óta 13. előre nem bejelentett iraki látogatásáról az ABC és a CNN tévék adtak hírt, majd azt a védelmi tárca hivatalosan is megerősítette. Az elmúlt három és fél év alatt mindössze két alkalommal járt Rumsfeld az országban úgy, hogy úti célját előre közölték.

Donald Rumsfeld azért utazott az arab országba, hogy kifejezze nagyrabecsülését az ott szolgáló csapatoknak, s köszönetet mondjon a katonáknak és családtagjaiknak azért az áldozatért, amit hoztak – mondta Todd Vician alezredes, védelmi minisztériumi szóvivő.

Rumsfeld a nyugat-iraki, a lázadók egyik fő bázisának tekintett al-Anbár tartományban lévő al-Aszad amerikai légi bázison méltatta az Irakban szolgáló amerikai katonák “hazafiságát, profizmusát és eltökéltségét”, ismét figyelmeztetett, nehogy Washington elhamarkodott döntéseket hozzon. “Nagy fontosságot tulajdonítunk annak, hogy megvédjük az amerikai népet egy újabb szeptember 11-től. Ugyanakkor türelmesnek kell lennünk, hogy feladatunkat jól végezzük el. A kudarc következményei elfogadhatatlanok. Az ellenséget le kell győznünk” – idézte a Pentagon honlapja a távozó minisztert, aki később meglátogatta a Bagdadtól 80 kilométerre északra fekvő Baladban állomásozó katonákat is.

Rumsfeldet, aki pénteken a Pentagonban mondott búcsúbeszédet, december 18-án váltja posztján Robert Gates, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) korábbi igazgatója.

A védelmi miniszter novemberben jelentette be lemondását, egy nappal azután, hogy a republikánusok a félidős kongresszusi választásokon elvesztették többségüket a képviselőházban és a szenátusban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik