Nagyvilág

Kiengedték a kórházból Scaramellát

Öt nap után, szerdán kiengedték a kórházból Mario Scaramellát, az egykori orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko volt olasz kapcsolatát, akinek szervezetében szintén kimutatták a radioaktív anyagot.

Az olasz biztonságpolitikai szakértőt, aki a múlt hónap elején, alig néhány órával Litvinyenko megbetegedése előtt együtt vacsorázott az orosz állambiztonság (FSZB) dezertőr alezredesével egy londoni szusiétteremben, múlt pénteken szállították be a londoni University College egyetem klinikájára, miután az ő vizsgálati eredményei is jelentős polónium 210-es szennyezettséget mutattak.

Scaramella életkilátásairól ellentmondásos értesülések jelentek meg a brit sajtóban: egyes beszámolók „a nullával határosnak” nevezték életben maradási esélyeit, más jelentések szerint az olasz kilátásai nem rosszak.

A brit egészségvédelmi hatóság (HPA) kedden este Londonban kiadott legfrissebb tájékoztatása szerint Scaramella továbbra sem mutatja semmilyen tünetét a sugárbetegségnek, jól van, leletei normálisak, és a sugárszennyeződésre elvégzett külön vizsgálat eredménye is „biztató”.

Szerdán a University College klinikájának szóvivője is megerősítette, hogy a páciens semmilyen jelét nem mutatja a sugárbetegségnek.


Továbbra is talány ugyanakkor, hogy Scaramella szervezetébe hol kerülhetett a sugárzó méreg, mert halála előtt Litvinyenko – halálos ágyán az olaszt is meggyanúsította a mérgezés elkövetésével – azt mondta: olasz partnere nem evett és nem is ivott semmit a szusiétteremben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik