Nagyvilág

2008-ig maradnak Irakban az amerikaiak?

Az Egyesült Államok Irak-politikájára tesz alternatív javaslatokat a washingtoni kétpárti bizottság szerdán, nyilvánosságra hozva jelentését, amely az előzetes kiszivárogtatások szerint azt látná jónak, hogy az amerikai harcoló egységeket 2008 elejéig vonják ki az arab országból.

Amerikai lapjelentések szerint 15 harcoló dandár, vagyis 45-75 ezer katona visszavonását tervezi javasolni George Bush elnöknek a James Baker volt külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata képviselő mint társelnökök nevével fémjelzett tíztagú bizottság, amely szerdán – közép-európai idő szerint 17 órára tervezett – sajtóértekezleten ismerteti elemzéseinek eredményeit. Értesülések szerint a Baker-Hamilton bizottság azt szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok ne hagyja el teljesen az arab országot, a harcoló alakulatok kitelepítése után hagyjon ott csoportokat az iraki biztonsági erők kiképzésének folytatására és tanácsadásra.

Washingtoni elemzők szerint a Baker-Hamilton bizottság középutas megoldást keresett. A két véglet egyikét Bush képviseli, aki azt hangoztatja, hogy nem történhet csapatkivonás, amíg a feladatot az amerikaiak nem hajtották végre, a másik véglet pedig az azonnali távozást követelő demokraták hangja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik