Nagyvilág

Slota kibukott a polgármesteri székből

A magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota, Zsolna (Zilina) eddigi polgármestere megbukott az önkormányzati választáson.

A kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke tizenhat éven át volt a város polgármestere. A választás előtt még határozott önbizalommal nyilatkozott arról, hogy nincs olyan ellenfele, aki le tudná őt győzni. Mint Slota előre jelezte a szombaton lezajlott önkormányzati választások alatt magánrepülőgépével készült körözni Zsolna fölött. Ennek ellenére a három ellenfele közül az egyik, az ellenzéki pártok támogatását elvező Ivan Harman a magabiztos Ján Slotát “lekörözte.” Az alacsony részvétellel lezajlott önkormányzati választások legfeltűnőbb fejleményének egyértelműen Ján Slota bukása számít.

A 353 helységben jelöltet indító Magyar Koalíció Pártja (MKP) hajnali fél háromkor még nem tudott összesített eredményeket mondani arról, hogy a jelöltjei hány helyen szerepeltek jól. Annyit azonban már tudni lehet, hogy több városban, így például Dunaszerdahelyen a magyar párt jelöltje győzött. A Csallóköz központjának számító városban Pázmány Péter lett ismét a polgármester és az MKP a jelöltjei az önkormányzati testület 25 helyéből 17-et szereztek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik