Nagyvilág

Lemondott a kolozsvári egyetem két magyar rektorhelyettese

Bejelentette lemondását a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar rektorhelyettese az egyetemre magyar táblákat kihelyező adjunktusok kizárása miatt – tájékoztatott Magyari Tivadar szociológus, a magyar oktatók szóvivője.

A BBTE magyar tagozatát irányító Salat Levente rektorhelyettes szerda estére hívta össze a magyar oktatók vezetőiből álló testületet, e grémium előtt jelentette be Nagy László kollégájával együtt, hogy lemondanak a BBTE vezetőségében betöltött funkciójukról. Csütörtökön délelőtt pedig hivatalos levélben tájékoztatták az egyetem rektorát visszavonhatatlan döntésükről.

Tömeges lemondás jöhet

Magyari szerint a tanácskozáson szóba került a magyar oktatók esetleges tömeges lemondása is, azonban az az általános vélekedés alakult ki: nem javasolják, hogy tanszékén kollégáival való egyeztetés nélkül bárki is lemondjon. Az oktatók többsége ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy az oktatással járó napi teendőket továbbra is ellássák.

A BBTE magyar oktatói egy öttagú testület létrehozásáról is döntöttek: megpróbálják felvenni a kapcsolatot az egyetem román vezetőségével annak reményében, hogy sikerül feléleszteni a megszűnt párbeszédet. Ez a testület koordinálja majd körülbelül egy hónapig a magyar tagozat tevékenységét.

Bojkott?

Az MTI azon kérdésére, hogy a magyar tagozat bojkott-kísérletéről van-e szó Magyari elmondta: a két rektorhelyettes döntése mindenképpen nyomásgyakorló és figyelemfelkeltő lépés. Salat és Nagy azt követően döntött így, hogy a hét elején az egyetem szenátusa kizárta az oktatói testületből Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusokat.

Utóbbiak az önálló állami magyar egyetem visszaállításáért és a BBTE-n önálló magyar karok létrehozásáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) vezetői, kizárásukról azt követően határoztak, hogy Hantz Péter a BBTE több épületében magyar nyelvű táblákat helyezett el. A BKB-sok azt kifogásolják, hogy a kolozsvári állami egyetem nem multikulturális intézmény, ahogyan azt a vezetőség állítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik