Nagyvilág

Sugárzó anyag nyomaira bukkantak két British Airways gépen

A British Airways légitársaság két repülőgépén is kimutatták sugárzó anyag nyomait a Scotland Yard nyomozói, akik a polónium 210-es radioaktív izotóppal Londonban megölt egykori orosz titkosügynök, Alekszandr Litvinyenko halálának körülményeit vizsgálják.

A brit belügyminisztérium és a BA szerda esti londoni közleménye szerint összesen három repülőgépet vontak vizsgálat alá; az egyik gép éppen Moszkvában volt, a másik kettő a londoni Heathrow repülőtéren.


Korábbi – nem megerősített – londoni sajtóértesülés szerint a Litvinyenko halálát okozó izotópot repülőgéppel, diplomáciai postazsákba rejtve csempészhették Oroszországból Nagy-Britanniába.


A légitársaság bejelentése szerint európai útvonalakon közlekedő, Boeing 767-es típusú repülőgépekről van szó. A három gép október vége és november vége között London Heathrow, valamint Moszkva, Barcelona, Düsseldorf, Athén, Larnaca, Stockholm, Bécs, Frankfurt, Isztambul és Madrid között teljesített járatokat.


Az érintett járatok időpontját és járatszámát a BA információs honlapján lehet megtekinteni.


A cég közölte ugyanakkor, hogy maga is megkezdte a felsorolt járatok utasainak felkutatását és kiértesítését.


Az első közlemények szerint a sugárzó anyag jelenlétét a Heathrow-n átvizsgált két gépen észlelték, de a British Airways szerint “nagyon alacsony intenzitású” sugárzásról van szó. A Moszkvában veszteglő Boeing 767-est szerda estig még nem vizsgálták meg.


A gépeket szerdán kivonták a forgalomból, de a BA közlése szerint a vizsgálat csak ezeket a repülőket érinti, és az utazóközönséget veszélyeztető kockázat “alacsony”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik