A NATO-csúcs végén kiadott 11 oldalas Rigai Nyilatkozat ehhez képest – két kérdéskör, a NATO Reagáló Erő harcképessé nyilvánítása és a bővítési folyamat továbbvitele kivételével – inkább csak általánosságokat tartalmaz.
Afganisztán volt a fő téma
Afganisztán kapcsán a dokumentum például úgy fogalmaz, hogy a “NATO kulcsfontosságú prioritása az ottani béke- és stabilitás megteremtéséhez való hozzájárulás”, s hogy a tagállamok “újból megerősítik erős szolidaritásukat, illetve ígéretet tesznek, hogy biztosítják a NATO vezette biztonsági erő, az ISAF számára a misszió folytatódó sikeréhez szükséges erőket, forrásokat és rugalmasságot”.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ISAF főparancsnoka szükség esetén az eddiginél szabadabban dönthet a 32 ezer fős erő jelentős részének (26 ezer katonának) a bevetéséről. Ami pedig az igényelt csapaterősítéseket illeti, Tony Blair brit kormányfő szóvivője azt közölte, hogy Bulgária, Spanyolország és a NATO-tagságban egyelőre csak reménykedő Macedónia állt elő újabb csapatfelajánlásokkal. Számos nagy NATO-tagállam ugyanakkor, így a franciák, a németek és az olaszok továbbra is kitartanak amellett: Afganisztánban állomásozó csapataik csak rendkívüli helyzetben vethetőek be jelenlegi működési körzetükön kívül, azaz a harcok sújtotta Dél-Afganisztánban.
Nyitás a Balkán felé
Döntés született arról, hogy meghívják a NATO békepartnerségi programjába Bosznia-Hercegovinát, Szerbiát és Montenegrót, illetve hogy a katonai szövetségnek 2008-ben szándékában áll csatlakozási meghívást küldeni a feltételeket teljesítő államoknak (itt Horvátország a legesélyesebb, s rajta kívül még Albánia, illetve Macedónia jöhet szóba). Szintén a NATO külkapcsolataihoz tartozik, hogy a Rigai Nyilatkozat szerint a szövetség folytatja az intenzív párbeszédet Ukrajnával és Grúziával mindazon kérdésekről, amelyek e két ország “tagsági törekvéseivel kapcsolatosak”.
Miközben a csúcsértekezlet egyik fontos kérdése volt, hogy a NATO a korábbinál intézményesítettebb kapcsolatokat, “globális partnerséget” létesít-e egyes ázsiai országokkal, az elfogadott közös dokumentum csak annyit tartalmaz, hogy a katonai szövetség eseti jelleggel találkozókat tart majd azokkal az államokkal, amelyek támogatják a NATO különböző misszióit.
A terrorizmus és az atomfegyverek ellen
A Rigai Nyilatkozat megerősíti, hogy a NATO Reagáló Ereje immár elérte a teljes bevetési képességet. Megállapodás született arról is, hogy a tagállamok ennél az erőnél közösen finanszírozzák a csapatok, illetve a harci eszközök hadszíntérre juttatásához szükséges, költséges légiszállítást. Végül a rigai csúcstalálkozón a NATO állam- és kormányfői elfogadtak egy dokumentumot, egy “politikai irányelvet”, amely – a benne szereplő megfogalmazás szerint – keretet és politikai irányítást adna a szövetség folytatódó átalakulásához, s amelyet rendszeresen felülvizsgálnak majd.
A hét oldalas dokumentum szerint “a NATO számára a következő 10-15 évben valószínűleg a dimenziójában mindinkább globális, eredményeiben pedig egyre halálosabb terrorizmus, valamint a tömegpusztító fegyverek terjedése jelenti a legfőbb fenyegetést.” Ezért azután – noha a kollektív védelem továbbra is a NATO alapvető célja marad – a dokumentum úgy foglal állást, hogy ma már rendkívül valószínűtlen egy nagyszabású, hagyományos támadás a szövetség ellen. Ezért a korábbinál nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a terrorizmus elleni védelemnek, illetve a különböző kihívások megválaszolási képességének, jöjjenek ezek a kihívások bárhonnan.
