Nagyvilág

Továbbra is Merkel a CDU élén

Ismét Angela Merkelt választották a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé hétfőn. A CDU eddigi elnöke számára a mostani volt az első megmérettetés azóta, hogy kereken egy éve vezeti Németország nagykoalíciós kormányát.

A konzervatív párt drezdai kongresszusán a küldöttek 93,06 százaléka adta le voksát az 52 éves Merkelre, aki az első nő a CDU és egyben a német kormány élén. Angela Merkellel szemben a párt nem is állított ellenjelöltet, így megválasztásához nem fért kétség. A kérdés csupán az volt, hogy a fizikusból lett politikusasszonyt a szavazatok hány százalékával választják újjá.

A keletnémet Merkel 2000 óta áll a nagyobbik német uniópárt élén, a párt akkori rendkívül nehéz helyzetében a küldöttek 95,94 százaléka szavazott rá. Két évvel később Hannoverben 93,7 százalékkal, majd 2004-ben Düsseldorfban 88,4 százalékkal választották újjá.


Kongresszusi beszédében a CDU elnöke egységre szólította fel pártját, összefogást sürgetve a különböző irányzatok között. Hangsúlyozta, a konzervatívoknak a politikai közép néppártjának szerepét kell betölteniük. A szociális piacgazdaság megújítását sürgetve Merkel támogatásáról biztosította azt az irányzatot, amely a párt politikáját az eddiginél erőteljesebb szociális tartalommal kívánja megtölteni.


Angela Merkel úgy értékelte, hogy az általa vezetett konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíciónak mindenekelőtt gazdasági téren sikerült jelentős eredményeket elérni, kiemelve az költségvetés hiányának csökkentését és a munkanélküliség lefaragását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik