Jan Peter Balkenende kormányfő pártja 150-ből 41 képviselői helyet (26,5 százalék) szerzett a közel 100 százalékos szavazatösszesítés szerint. A nem hivatalos végeredmény szerint a baloldali ellenzék vezető ereje, a szociáldemokrata Munkapárt (PvdA) 32 (21,3 százalék ), a liberális VVD (Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért) 22 helyhez (14,6 százalék) jutott. A választás nagy nyertese a baloldal széléhez közelebb álló Szocialista Párt (SP), amely a nagy erők közé verekedte magát 26 képviselői hellyel (16,6 százalék). A választási részvétel meghaladta a 80 százalékot.
Hollandiában ezúttal is előrehozott választásokat tartottak, immár a másodikat 2002 óta. Négy éven belül harmadszor is Balkenende tudott győzedelmeskedni, aki az elemzők szerint ezúttal egyértelműen az immár gyümölcseit érlelő gazdasági reformoknak köszönhette sikerét.
“Nem lesz könnyű”
Balkenende első nyilatkozatában büszkének mondta magát, és leszögezte, hogy pártja négy év munkájának köszönheti a sikert. Azt is nyomban elismerte ugyanakkor, hogy az eredmény “bonyolult”, vagyis nem ígér könnyű koalícióalakítást. A Munkapártot vezető Wouter Bos csalódottságának adott hangot az eredmények ismeretében. A Szocialista Párt első embere, Jan Marijnissen pedig pártja sikerét annak tulajdonította, hogy az emberek szociálisabb és humánusabb vezetést szeretnének látni.
Az eredmény azt is jelenti, hogy míg az eddigi legnagyobb erők mind vesztettek pozíciójukból az előző választáshoz képest (a kereszténydemokraták 3, a szociáldemokraták 10, a liberálisok 6 helyet), az eddig a kis pártok közé tartozó SP 17 helyet javított 2003 óta.
Kevesebb szélsőséges
Pim Fortuyn néhai roppant népszerű populista politikus pártja várhatóan egyetlen képviselővel sem kerülhet a kétkamarás parlament alsóházába. A populista jelszavakat is használó formációk együttesen is kevesebb mint tíz képviselővel rendelkeznek majd a képviselőházban. A korábbi két voksoláson fontos képviselői helyeket szerző szélsőséges erők kiszorulásának minden bizonnyal az az oka, hogy ezúttal a nagy pártok is kilátásba helyezték a bevándorlási politika szigorítását.
A külföldi származású hollandok mindazonáltal láthatóan különbséget tudtak tenni az egyes pártok programjai között e téren: ők ugyanis a felmérések szerint meglehetősen egységesen, mintegy 80 százalékban a Munkapártra szavaztak. A lakosság hagyományosan liberális szemléletének mérséklődését – továbbá közbiztonságérzetének romlását – mutatja a szabadelvű pártok visszaszorulása: a közepet jobbról közelítő VVD hanyatlása mellett a baloldali liberális erő, a Demokraták 66 is mindössze 3 helyre számíthat az eddigi hat helyett a képviselőházban.
A választás után megszólaló elemzők (akik közül többen már a voksolás előtt is komoly esélyt adtak egy CDA-PvdA nagykoalícióra) nehéz kormányalakítást jósoltak, és a várható koalícióváltozatok között előkelő helyre tették a két legerősebb párt szövetségét. A holland szabályok szerint most Beatrix királynőn a sor, hogy kormányalakítással bízzon meg egy pártvezetőt, aki minden bizonnyal Balkenende lesz. Ha az uralkodó túlságosan áttekinthetetlenek találja a helyzetet, előbb egy úgynevezett informátort is megbízhat annak pontosabb felmérésével és előzetes esélylatolgatással. Az új kormány létrejöttéig Balkenende és a jelenlegi kabinet
