Nagyvilág

Iraki csapaterősítésre készül Bush

A Bush-kormány az iraki csapatok létszámának növelésére készül annak dacára, hogy a félidős kongresszusi választásokon a csapatkivonást sürgető demokraták győztek - írta a The Christian Science Monitor című lap hétfőn.

Az újság szerint a republikánus Fehér Ház egy “utolsó nagy dobást” tervez: ha csak átmenetileg is, de legalább húszezer fővel növelni akarja a jelenleg az arab országban állomásozó 144 ezres amerikai kontingens nagyságát. Ez az értesülés egybeesni látszik azzal, hogy – mint az ugyancsak hétfői The Washington Post közölte – a Pentagon önálló szakértői bizottsága javasolni fogja Bush elnöknek: rövid időre 20-30 ezer fővel növeljék meg a létszámot, később viszont jelentősen csökkentsék a harcoló egységek számát, miközben hosszú ideig az országban maradnának az iraki haderő amerikai kiképzői és tanácsadói.

George Bush hétfőn, indonéziai látogatása során közölte: még nem döntötte el, hogy újabb csapatokat küld-e Irakba, vagy megkezdi az egységek hazahozatalát. Hozzátette azonban, megvárja a védelmi minisztérium javaslatát.

A The Christian Science Monitor szerint az átmeneti csapaterősítés célja egyfelől Bagdad stabilizálása volna, amelyet szeptember óta nem sikerült elérni, másfelől egy olyan diplomáciai manővert előzne meg, amely Irak szomszédait kísérelné meg bevonni az erőszak megfékezésébe.

A napilap értesülése szerint az amerikai csapatok szakaszos kivonása már jövő tavasszal megkezdődne, függetlenül attól, hogy csökken-e majd addig az országot elborító polgárháború kockázata vagy sem. Az újság a Bush-adminisztrációhoz közeli, az Irak-stratégia kialakításában szerepet játszó, névtelenségben tartott forrásokat idézett, amelyek szerint a jelenlegi Irak-politika nem működik, és az egyik fontolóra vett új irány a csapatok átmeneti megerősítése.

Az amerikai csapaterősítés támogatói azzal érvelnek, hogy a biztonság helyreállítása Bagdadban lélegzetvételhez juttatná Núri al-Máliki kormányát, amely politikai döntéseket hozhatna a nemzeti megbékélés érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik