Nagyvilág

Blair kitart Afganisztán mellett

Nagy-Britannia folytatja Afganisztán támogatását, mert a tálibok veresége létfontosságú a nemzetközi biztonság szempontjából – mondta Tony Blair brit miniszterelnök hétfőn Kabulban, és egyben felszólította a NATO-t, hogy koncentrálja erejét Afganisztánra.

Blair előzőleg a déli országrészben járt, és brit katonákkal találkozott. „Ebben a különleges sivatagi körzetben dől el a XXI. század elejének biztonsága – jelentette ki a katonák előtt a Hilmend tartományban lévő Camp Bastion bázison.

A brit kormányfő 2002 januárja óta először látogat Afganisztánba, ahol 5200 fős brit kontingens vesz részt a NATO vezette nemzetközi biztonsági erőben (ISAF). Ebből 3800-an az ország déli részén állomásoznak, ahol a legerősebb az öt évvel ezelőtt elűzött tálibok lázadása.

Kabuli tárgyalásai után egy közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy London nemcsak az afgán nép érdekében, hanem a saját biztonsága érdekében is elkötelezte magát a háború folytatása mellett. Felszólította a NATO-t is, hogy koncentrálja erejét Afganisztánra, s végezze el feladatát.

Karzai elnök reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi közösség mindaddig kitart Afganisztán mellett, amíg az nem képes „szilárdan megállni a saját lábán”. A külföld 10,5 milliárd dollár támogatást ajánlott fel januárban Kabulnak az újjáépítésre, de a fejlesztési programokat nagyon nehéz végrehajtani a kellő biztonság híján. Egy hivatalos jelentés szerint az idén már négyszer annyi ember – civil, afgán és külföldi katona – vesztette életét a harcokban és merényletekben, mint tavaly egész évben.

A sajtótájékoztatón Karzai elnök szóba hozta a tömeges ópiumtermelés problémáját, amely nehezíti a tálibok elleni harcot. Elismerte, hogy az idén egyes helyeken nőtt a kábítószer-termelés, és nem tudott gyors megoldást kínálni. „Aki azt hiszi, hogy Afganisztánt egy-két év alatt meg lehet tisztítani a drogoktól, az naiv” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik