Nagyvilág

Topolánek újra próbálkozna

Mirek Topolánek, a júniusi csehországi képviselőházi választáson győztes Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke kedden jelezte, hogy várhatóan elfogadja Václav Klaus államfő ajánlatát, és másodszor is megpróbálkozik a kormányalakítással.

Topolánek első kisebbségi polgári demokratikus kormánya október elején nem kapta meg a parlament bizalmát, ezért a miniszterelnök és kormánya benyújtotta lemondását, és most ügyvezetőként irányítja az ország dolgait. Václav Klaus államfő hétfőn délután jelentette be: miután a képviselőházba jutott pártok továbbra sem képesek megegyezni az új cseh kormányról, készen áll arra, hogy újra Topoláneket nevezze ki kormányfőnek, ha ő ezt elfogadja. Amint Topolánek dönt, az államfő haladéktalanul miniszterelnökké nevezi ki, és megbízza az új kabinet összeállításával.


Meglepő döntés

A keddi cseh sajtó egybehangzó véleménye szerint a polgári demokratákat és magát Topoláneket is meglepte Klaus váratlan döntése. A konzervatív Lidové Noviny szerint Klaus húzása Jirí Paroubeknek, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökének kedvez, mert Topoláneknek csak abban az esetben van esélye a sikerre, ha valamiképpen meg tud egyezni a szociáldemokratákkal.

Paroubek rendkívüli sajtóértekezletén még hétfőn késő este jelezte: a CSSD a belpolitikai patthelyzet megoldása érdekében kész bizonyos engedményeket tenni mind programja terén, mind személyi kérdésekben is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy kész a nagykoalícióra az ODS-sel, vagy pedig egy kisebbségi ODS-kormány támogatására, amely a két párt megállapodása alapján alakulna meg.


Három próba

A cseh alkotmány a választások után három kormányalakítási kísérletre ad lehetőséget. Az első két esetben erre az államfő ad megbízatást, míg a harmadik esetben a képviselőház elnöke. Klausnak így már nem lesz több lehetősége kormányfői megbízatás kiadására. Az alkotmány szerint ha a harmadik kormányalakítási kísérlet is megbukik, akkor az államfőnek fel kell oszlatnia a képviselőházat, és ki kell írnia a rendkívüli választásokat.

Csehországban a júniusi választás eredménye alapján alakult ki belpolitikai patthelyzet. A voksoláson ugyanis a jobboldal és a baloldal egyaránt száz-száz képviselői mandátumot szerzett a 200 tagú testületben, ami azt jelenti, hogy az egyik fél sem tudja leszavazni a másikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik