Nagyvilág

Szétoszlatták Moszkvában a bevándorlók elleni tüntetést

A moszkvai rendőrség őrizetbe vette szombaton egy engedély nélküli ultranacionalista, rasszista tüntetés több száz résztvevőjét, a szentpétervári rendőrség pedig szétkergetett több száz, egymással összecsapó szélsőjobboldali, illetve antifasiszta aktivistát, és ott szintén őrizetbe vettek több tucatnyi illegális tüntetőt.

Az orosz kormányt korábban olyan bírálatok érték, amelyek szerint keveset tesz az egyre inkább terjedő idegengyűlölet ellen. A hatóságok újabban valószínűleg e vádak elhárítása céljából tiltják be, illetve igyekeznek megakadályozni a szélsőjobboldali tüntetéseket, lépnek fel keményen a demonstrálók ellen.

Szombaton volt a népi egység új keletű ünnepe Oroszországban, amelyet tavaly november 4-én tartottak meg először. Több száz rendőr, közöttük rohamrendőrök vették körbe Moszkva egyik központi terét, és egy rendőrségi helikopter körözött felette, mert a tiltás ellenére mintegy ezer szélsőséges tüntető gyülekezett ott, hogy megtartsa demonstrációját. A tömegben láthatók voltak radikális pártok zászlai, szentképek, illetve egy alkalommal sok tüntető a náci karlendítésre emlékeztető mozdulatot tett.

“Az orosz népet zsidók fenyegetik. Létrehoztak egy államot az államban, és nem engedik az orosz népet a hatalomba” – jelentette ki egy résztvevő, egy ötvenéves, magát csak keresztnéven azonosító üzletember az amerikai hírügynökségnek nyilatkozva. Mások a volt szovjet köztársaságokból származó, sötét bőrű bevándorlókra panaszkodtak, akiket “feketéknek” neveznek. Egy 32 éves orosz fiatalember kijelentette, hogy jól él, jól keres, de az életét “tönkreteszik a feketék”.

A rendőrök egy szomszédos utcában körbevették fiatal tüntetők egy csoportját, és bekényszerítették őket egy autóbuszba – közölte Lidija Mihajlova, a tüntetés egyik szervezőjének, Dimitrij Rogozin nacionalista politikusnak a szóvivője. Becslése szerint több száz embert vettek őrizetbe.

Egy neve elhallgatását kérő rendőrségi tisztségviselő tagadta, hogy a betiltott tüntetés bármelyik résztvevőjét őrizetbe vették volna. Mint mondta, azt a utasítást kapták a rendőrök, hogy legyenek velük udvariasak. Egy másik rendőrségi forrás szerint azonban valóban előállítottak több mint kétszáz embert.

Jurij Luzskov moszkvai polgármester nem engedélyezte az ultranacionalisták tüntetését, arra hivatkozva, hogy a tavalyi hasonló demonstráción szélsőséges nézeteket hangoztattak. A rendőrség az előző nap közölte, hogy szombatra 6500 tagját helyezte készültségbe Moszkva központjába, és figyelmeztetett, hogy felszámol minden tilos rendezvényt. Az ország más városaiban is voltak kisebb hasonló demonstrációk. Szentpéterváron összecsaptak szélsőjobboldaliak és az antifasiszták, de a rendőrök könnygáz bevetésével szétkergették őket. Őrizetbe vettek néhány tucatnyi tüntetőt.

Ezekkel párhuzamosan liberális politikusok és jogvédő csoportok ellentüntetést terveztek a fővárosba, hogy ezen tiltakozzanak az idegengyűlölet ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik