Nagyvilág

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete is elítélte a rendőri erőszakot

Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete nyilatkozatban ítélte el az október 23-ai budapesti erőszakos cselekményeket. Erről Loppert Dániel, a Fidesz ifjúsági tagozatának vezetője nyilatkozott az MTI érdeklődésére kedden, miután megfigyelőként ő maga is részt vett a szervezet három nappal ezelőtti torinói ülésén.

Az European Democrat Students nyilatkozatában általánosan elítélte az erőszakot és a rendőrségi erőszak bevetését békés tüntetők ellen, valamint vizsgálatot és a felelősök számon kérését sürgetette az ügyben.

A Fideszt is tömörítő Európai Néppárt ifjúsági szervezete szerint a rendőrség békés tüntetőket, járókelőket, turistákat, újságírókat támadott meg az október 23-i békés megemlékezések alatt. A szervezet egyik osztrák képviselője által kezdeményezett nyilatkozat szerint a rendőrség jogtalanul járt el, amikor többségük levette ismertetőjelvényét és elfedte az arcát.

Loppert Dániel elmondta: az 1961-ben alapított ifjúsági szervezet több mint félmillió taggal rendelkezik, a Fidesz ifjúsági szervezete pedig jelenleg megfigyelői státusszal vesz részt munkájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik