Nagyvilág

Kína vasfüggönyt épít észak-koreai határán

Kína szögesdrót kerítést épített észak-koreai határának egy szakaszán, miután a kommunista állam bejelentette, hogy kísérleti atomrobbantást hajtott végre – jelentette hétfőn egy dél-koreai újság.

A két szövetséges állam történelme során most először fordult elő, hogy Kína vasfüggönyt emelt Észak-Koreával közös határa egyik szakaszán. A kerítést Tantung (Dandong) kínai városnál építették két nappal azután, hogy Phenjan bejelentette: kísérleti atomrobbantást hajtott végre – írta a Hankjoreh Sinmun című napilap.

A 2,5 méter magas drótkerítés a Jalu (Yalu) folyó mentén mintegy húsz kilométer hosszan húzódik. Egy szemtanú a lapnak elmondta, hogy szerdán látta, amint kínai katonák építették a kerítést. Szakértők már sokszor rámutattak, hogy a Phenjannak nyújtott kínai támogatás részben abból a pekingi félelemből ered, hogy az észak-koreai rezsim esetleges összeomlása az ország lakosságának Kína felé menekülését vonná maga után. Már most is észak-koreaiak ezrei lépik át illegálisan a közös határt.

A kínai vámosok az ENSZ Biztonsági Tanácsának Phenjan ellen büntetőintézkedéseket elrendelő határozata után hétfőn a szokásosnál szigorúbban ellenőrizték az Észak-Koreába tartó teherautók rakományát. A Liaoning tartományhoz tartozó tantungi határátkelőnél a vámosok minden egyes teherautók kinyitottak, és ellenőrizték a rakományt, bár a ládákat és a zsákokat nem bontották fel. A pekingi, illetve a tartományi székhelyen, Senjangban (Shenyang) működő regionális vámhivatal szóvivői nem kívántak tájékoztatni az ellenőrzésekről, azt sem árulták el, hogy a fokozott ellenőrzést az ENSZ-határozat miatt vezették-e be.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata megtiltja, hogy fegyvereket, ballisztikus rakéták és nem hagyományos fegyverek előállítására alkalmas anyagokat szállítsanak Észak-Koreának, s a tilalom betartatása érdekében felszólít az ázsiai kommunista országba irányuló és az onnan kilépő szállítmányok ellenőrzésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik